Connect with us

Sport

Gyógyszurkolás

Megosztás

Sir Alex Ferguson, a Manchester United 2013-ban visszavonult, legendás edzője agyvérzéssel kórházba került, állapotáról a hírek ellentmondásosak, ám abban megegyeznek, hogy a műtét sikerült, viszont a betegnek most gondos megfigyelésre és utókezelésre lesz szüksége.

A helyzet komolyságát abból is láthatjuk, hogy fia, Darren Ferguson családi okokra hivatkozva kihagyta az általa irányított Doncaster Rovers utolsó, Wigan elleni bajnoki mérkőzését. De hát mi történt?

A hírek szerint Sir Alexet súlyos állapotban szállították kórházba még pénteken

A 76 éves skót edző állapotáról családja révén értesült a brit sajtó. A The Times arról írt csak, hogy nem ismert Alex Ferguson állapota, de a Sky News megerősítette, hogy súlyos problémáról lehet szó és még szombaton megműtik. A Mirror pedig úgy tudja, hogy agyvérzés miatt kómában tartják Fergusont.

A BBC viszont világossá teszi: az edzőlegenda szombaton életmentő műtéten esett át, addig tartották mesterséges kómában, míg a konzílium fel nem készült az operációra – ezt a Manchester United is megerősítette, rövid közleményükben azt írták, hogy a műtét sikeres volt, de hosszú idő lesz, mire Ferguson felgyógyul, és ezt az intenzíven kezdi meg.

Sir Alex Ferguson a Salford Royal Hospitalban fekszik

A Manchester United nyomatékosan (és nagyon angolosan) kérte fel a rajongókat Twitter-oldalán, hogy hagyják a beteget gyógyulni és a családját ápolni őt: „Sokat gondolunk most Sir Alexre és szeretteire a gond ezen nehéz óráiban, és egy emberként kívánunk nyugalmas, gyors gyógyulást neki.”

Ferguson volt a Manchester United legtovább hivatalban lévő edzője, 2010. december 19-én döntötte meg Sir Matt Busby rekordját, több mint 26 és fél évet töltött a klub menedzsereként. Rengeteg díjat nyert, több rekordot tart, például ő nyerte meg legtöbbször a Premier League Év edzője díjat. 2008-ban ő lett a harmadik brit edző, aki egynél többször nyerte meg az Európa-kupát. Az1999-es születésnapi díjak gáláján a játékért tett szolgálataiért a királynő lovaggá ütötte.

Le a kalappal előtte – hölgyeim és uraim, drukkoljunk most Sir Alex Ferguson gyógyulásáért!

Szele Tamás

Sport Mindig

Neki is agyvérzése van

Erik Skoglund nagy csatája

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük