A zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem március 22-én estére hirdetett meg egy beszélgetős műsort az Alföldi Róberttel, amelyre már a jegyértékesítés is elkezdődött. A zalaegerszegi kulturális intézmény a programot február végén indoklás nélkül lemondta.
[mnky_ads id=”10551″]

….mert csak….

Pontosabban „technikai okokra” hivatkoztak, ami nagyjából annyit jelent, hogy “nedudki”

Alföldiről köztudomású, hogy kiáll elvei, nézetei mellett, amik nem esnek egybe a most regnálókéval.

„Nálunk az érvénytelen népszavazás érvényes népszavazás. Ha egy civil kezdeményezés arról akar szavazni, hogy legyen-e olimpia, az hazaárulás és az olimpia kinyírása. Aki lop, az nem lop, és nincs korrupció sem. Nálunk nincs valóság. Valami cyberlétben élünk”

Az érintett intézmény vezetője elmondta, hogy folyamatosan készítik elő az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170 éves jubileumának programjait, és emiatt kellet lemondani a talkshowt. Többek között fixálásra vár a március 15-höz kapcsolódó történelmi konferencia is, melyet igyekeznek az előadók számára is megfelelő időpontban, március 15-höz legkorábban megtartani. Egyelőre két időpontot tudtak lefoglalni: március 20-át és március 22-ét. Annak érdekében, hogy a jubileumi konferencia biztosan megvalósuljon, szabaddá kellett tegyék mindkét lehetséges napra a termet.
[mnky_ads id=”10552″]

Alföldi az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy

„Én már el vagyok könyvelve baloldali, liberális, zsidó, buzi menekültbérencnek. Ez már nem kérdés, ezzel már nem foglalkoznak. De én sem velük, azt hiszem”

a művész úgy látja, mostanra semmilyen észérv vagy bármiféle szakmaiság nem lehet akadálya, hogy a jelenlegi hatalom bármit megtegyen:

„Hányszor mondtuk már, hogy ezt már úgysem merik meglépni, és mindig meg merték. Hát itt űrállomás épül! Tényleg azt hittem, hogy ez poén, de nem az. Komolyan gondolják. Ha nem ebben az országban élnék, jól szórakoznék rajta”.

Új rendezése, a Passio XXI

A vallásos hitről  így vélekedik a színész-rendező:

„A Bibliára nemcsak vallási tárgyú könyvként, hanem az európai kultúra alapköveként is tekintek. Miért ne lehetne élővé tenni a Bibliát? Azért nyúlunk hozzá, mert iszonyú sokat hangoztatják ebben az országban a hatalmon lévők, hogy milyen elvek szerint éljünk, és milyen elvek szerint építik ezt az országot.

A mi országunk most szembemegy a katolikus egyház vezetőjével; mi magánál a pápánál is jobban tudjuk, mit csináljon egy igaz keresztény azokkal az emberekkel, akik elmenekültek a háború elől. Ebben olyan álságos, hazug, cinikus pragmatizmus van, amiről beszélni kell. Ha csak a szeretet és a mást gondoló emberek tiszteletét komolyan vennénk, sokkal kevesebb problémánk lenne.”

Ma csak azért lehazaárulóznak, mert aláírok valamit. És a hazaáruló egy büntetőjogi kategória: mind a 266 151 embernek, akit ezzel a bűncselekménnyel vádolnak, pert kéne indítania. Olyanok ellen, akik a kereszténységet tartják pajzsként maguk elé, de jézusi értelemben nem keresztényi értékeket képviselnek. A valóban hívő emberek, akik nem verik a mellüket, nem is így élnek”

[mnky_ads id=”10553″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét