Connect with us

Kerítésen innen

Alföldi Róbert: szomorú, hogy az ember megéli, amit a történelemkönyvekben olvasott. De számomra az a legszomorúbb, hogy az én szakmám ezt hagyja…

Alföldi Róbert:
Megosztás

Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója. Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták. Az utóbbi időben itthon keveset rendez, kevesebbet van színpadon, külföldön azonban elhalmozzák különböző felkérésekkel.

Az elmúlt hetekben Pozsonyban állította színpadra a Turandot történetéből készült musicalt. A bemutató alkalmából a pozsonyi ujszo.com-nak adott interjút.

…hús-vér emberek egy sötét történetben…

Alföldi szerint a Turandot főleg arról szól, manapság mennyire tudunk szeretni, mennyire engedjük meg magunknak, hogy szeressünk, mennyire akarják megszabni nekünk, hogyan kell szeretnünk, és vannak-e valódi szerelmi találkozások a mai világban:

„Ez egy mese, de azért a történet közepén ott egy magányos nő, akinek a saját anyja negatív története határozza meg a szerelemről, a férfiakról való gondolkodását. Aztán ott egy másik nő, Liu, aki annyira szerelmes Kalafba, hogy feladja a saját személyiségét. Kalaf pedig természetesen nem Liuba szeret bele, hanem Turandotba. Tehát bonyolult kapcsolatrendszer jelenik meg, és vannak a darabban olyan, majdhogynem abszurd módon megírt karakterek, akik ellenpontozzák a történetet.”

„…mindenkit, akit gonosznak tartunk, már-már diktátori hajlamokkal, meg kell vizsgálni…”

Hús-vér emberek lesznek a színpadon, egy sötét történetben. Szerinte mindenkit, akit gonosznak tartunk, már-már diktátori hajlamokkal, meg kell vizsgálni, hogy mi történhetett vele korábban, milyen trauma érte:

„Ez a történet pont arról szól, hogy Turandotot olyan, számára váratlan hatások érik, amelyeknek köszönhetően megváltozik, vagy legalábbis benne van a pakliban a változás lehetősége. Ez eredetileg egy ősrégi perzsa mese, amelyet később tettek át kínai környezetbe, és ebből született a Puccini-opera librettója. Szerintem, ha ma két ember kiáll a színpadra, és mondanak négy mondatot, ami mai módon van értelmezve, akkor teljesen mindegy, mikori az eredeti történet, illetve milyen megvalósításban találkoztunk vele legutóbb.”

„…magafajta őrült…”

Szerencsésnek tartja, hogy a színházaknál mindenütt a világon ugyanolyan megszállottak dolgoznak, akikkel egy magafajta őrült könnyen megtalálja a közös nyelvet:

„Talán csak német nyelvterületen nehezebb a dolgom, mert mindig határozott elképzelésem van, és azt akarom viszontlátni a színpadon, amit kitaláltam. Ennek érdekében néha ostort is ragadok, nem kímélem a színészeket. A németek a saját egyéniségüket is prezentálni szeretnék, a szlovákok viszont alkalmazkodóbbak ebből a szempontból, azonfelül, hogy kedvesek, barátságosak, nyitottak. Úgy is mondhatnám, hogy ez a környék jobban tűri a diktátorokat.”

…mindenki maga dönti el….

Alföldi az interjúban kitért arra is, hogy a magyarországi színházak az utóbbi időben nem sűrűn kérik fel:

„Elvileg lehet szidni a regnáló kormányt, gyakorlatilag viszont ki-ki maga dönti el, beszél-e vagy csendben marad.

Én nem maradtam csendben, és a Radnóti Színházat kivéve nem is hívnak rendezni sehová odahaza, csak magánszínházakba.

Szomorú, hogy az ember megéli, amit a történelemkönyvekben olvasott. De számomra az a legszomorúbb, hogy az én szakmám ezt hagyja. Mert semmilyen hatalom nem létezhet társadalmi befogadó közeg nélkül.

Ennek az országvezetésnek, ennek a típusú agressziónak, diktatúra felé haladó társadalmi berendezkedésnek van létjogosultsága Magyarországon.

És ez addig fog tartani, amíg el nem érünk a falig, és bele nem verjük a fejünket.”

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. LULU

    2020.03.10 12:09 at 12:09

    EZT A PERVERZ ALAKOT LEGALÁBB MINDENKI ISMERI SZERETIK-E VAGY NEM LÉNYEGTELEN TALÁN NEKI IS DE KI A FENE VAGY TE SZENTESI ZÖLDI?????? AZT HOGY VIBRÁTORRAL DOBÁLJÁK AZ GUSZTUSTALAN PROSZTÓ MAGATARTÁS GONDOLOM A PÁRJÁVAL IS IGY VISELKEDIK !!!!!! ÖNZŐ GERINCTELEN PONDRÓ AKINEK NENCS SAJÁT VÉLEMÉNYE EGY VÉGREHAJTÓ SENKIHÁZI EGY NEVELETLEN PARASZT!!!!!!!!

  2. bARKÓCZY iSTVÁN

    2020.03.10 14:33 at 14:33

    ALFÖLDI RÓBERT a 21. század csodája !!!! Utálják a tudatlan primitívek, és csodálják a gondolkodó széles látókörű, művészet szeretők és tisztelők. Illés Gyulához tudom hasonlítani. Mert Illés a legsötétebb Rákosi fasiszta önkény uralmi rendszerében kimerte mondani „HOL ZSARNOKSÁG VAN OTT ZSARNOKSÁG VAN”.
    A jelen fasizmusára Márai gondolata a legjellemzőbb. „A jobboldaliság címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő mint nemzeti keresztény magyar ember előjogokkal élhet e hazában, egyszerűen azért, mert nemzeti keresztény magyar.” Joga van jól élni tehetség és tudás nélkül, és lenézni mindenkit aki aki nem keresztény nemzeti magyar”. Ők mondják meg ki a tudós, ki a művész. ISTEN ÓVJA ALFÖLDIT !!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük