Kerítésen innen
Álhír, ne dőljön be! A kötelező jogsicsere igaz története….

Nem igaz, vagyis álhír, hogy 2025. január 19-ig el kell intézniük a jogosítvány cseréjét azoknak, akik 1971 után születtek és régi típusú dokumentummal rendelkeznek, hívta fel rá a figyelmet a vezess. hu.

Országspecifikus
A lap szerint a hazai sajtót bejáró cikkekben a német NTV-re hivatkoznak, annak is egy 2023-as cikkére. Bár Németországban valóban szükség volt/van a jogosítványok cseréjére az 1965 és 1970 között, illetve 1971 után született járművezetők esetében, de azért, mert náluk a 2013. január 19. előtt kiállított vezetőiengedély-kártyák időkorlátozás nélkül voltak érvényesek.
Ez viszont csak Németországra vonatkozik, nem az EU-ra. Így Magyarországon sincs senkinek extra teendője emiatt.
A cikkben emlékeztetnek rá, hogy itthon 2000. január 1-jétől van érvényben a kártyás formátumú jogosítvány, és a fényképes – már akkor is biztonsági elemekkel ellátott – plasztikkártya érvényességi ideje már akkor is maximum tíz év volt (ahogy most is), amelynek megújítása után nem egy új bejegyzés kerül ugyanarra a kártyára, hanem egy teljesen új kártyát kapnak a hazai gépjárművezetők. Új fényképpel, friss orvosi alkalmasságival. 2013 óta pedig hazánkban még újabb, még több biztonsági elemmel védett jogosítványok vannak érvényben.
Németországban azért van szükség a cserére, mert 2033-ig egységes, hamisításbiztos formátumot kapnak az EU-ban lévő jogosítványok és mivel a németeknél 2013 előtt úgymond „örök jogosítványok” kerültek kiállításra, ez sok biztonsági rést vont maga után, így azoknak kötelező cserélniük, akiknek ilyen van
-magyarázza a portál.

Amit tudni érdemes…
Magyarországon a
- jogosítvány 50 éves korig 10 évig érvényes
- jogosítvány érvényessége 50 év felett de 60 év alatt: 5 év
- jogosítvány érvényessége 60 év felett de 70 év alatt: 3 év
- jogosítvány érvényessége 70 év felett: 2 év
És az érvényesség dátumát a jogosítvány hátulján keresd a 11-se rubrikában, az mondja meg a kategóriád érvényesség végét. Jó tudni, hogy ha le jár a jogosítvány érvényessége, akkor személyi igazolványként még használható a kártya., de csak ha a tulajdonso elmúlt 70 éves.
Friss
- A Fidesz taglétszámát még a mesterséges intelligencia sem tudta kideríteni
- Szanyi Tibor: Orbán a pácban
- Előtted a közeljövőd: őszi csodák a csillagok alatt – a horoszkóp megmutatja, kire kacsint most a szerencse és kire a szerelem!
- ‘Kapitány, kapitányom’ – Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a kulcs…
- Közös dolgainkban közös érdekeink szerint értelmes döntést hozni!
- Csodálkozom, hogy csak a harmadik nap jelent meg egy „harcos” – kommentelték „napi menetrendszerű” Magyar-gyalázási kísérletet
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna