Connect with us

Kurír Kacsa

Álhír tudósítónk jelenti: Közzéteszi a „b…zik” tanulmányi eredményét a Kormány!

Megosztás

A köztévé műsora szerint a buziság gyógyítható,a fidesz média pedig azt írja, Nagy Blanka bukásra áll több tárgyból. Az ezzel kapcsolatos kormányzati sajtótájékoztatón vett részt a Kurir Kacsa álhír tudósítója.

bizi
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Bayer közölte, ő csakis azért bukott meg annak idején oroszból, mert ellenálló volt már akkor is.

A Városi Kurir tudósítója felvetette, hogy miért dolgozott később újságíróként a kommunista párt lapjánál, a Népszabadságnál? Erre Bayer előadta, hogy ő Stirlitz standarten führerhez hasonlóan beépített ügynök volt már akkor is a Fidesz részéről, ezzel szolgálva a magyar Haza felemelkedését. Azt azonban határozottan cáfolta, hogy orosz, német, vagy bármilyen idegen nyelvet képes lenne elsajátítani.

A sajtótájékoztatót ezen szakaszában váratlanul megérkezett maga Orbán Viktor és felkérte az Echo tv tudósítóját, kérdezze már meg tőle, van-e baj a magyar egészségüggyel? A riporter hosszú gondolkodás után feltette bátor, és körmönfont kérdést, hogy van-e baj a magyar egészségüggyel?

A miniszterelnököt a kérdés eléggé váratlanul érhette,

mert hosszan morfondírozott a válasz előtt, majd rávágta, hogy nincs. Sőt, a magyar emberek azt is megengedhetik maguknak, hogy magán kórházakban kezeltessék magukat. Ezt a szolgáltatást egyébként szerinte a nép az erre kiválasztott vezetőin keresztül veszi igénybe. Oszt jó napot!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük