Állami bérlakásokat Budapestre

Csárdi Antal, ellenzéki országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Budapesten egy átlagos albérlet havi 120-140 ezer forintba kerül, ami a rezsivel együtt 170-200 ezer forintos kiadást jelent. Jelenleg az átlagkeresetek havi nettó 220 ezer forint körül alakulnak, vagyis egy ember teljes fizetését elvihetik a lakhatási költségek – tette hozzá az LMP-s képviselő.

A lakásokat az önkormányzatok építenék fel és üzemeltetnék

A politikus közölte, állami forrásból finanszírozott bérlakás-építési programot javasolnak, amelyben a lakásokat az önkormányzatok építenék fel és üzemeltetnék. A program segítségével az önkormányzatok képesek lennének kezelni a bérlők átmeneti fizetési nehézségeit – mondta.

Át kell alakítani a lakbértámogatási cafeteria rendszerét

Az LMP emellett egy önálló albérleti törvényben szabályozná a tulajdonosok, illetve a bérlők jogait és kötelezettségeit.

Csárdi Antal arra is kitért, hogy át kell alakítani a lakbértámogatási cafeteria rendszerét is, mert azt jelenleg csak azok vehetik igénybe, akik legalább ötven kilométerre élnek a munkahelyüktől.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük