Connect with us

Kerítésen innen

Kétfarkúék: küldtünk egy ezrest az Állami Számvevőszéknek – a hekk mesteri foka

Kétfarkúék: küldtünk egy ezrest az Állami Számvevőszéknek - a hekk magas foka
Megosztás

Az Állami Számvevőszék főszerepet kapott a Fidesz-kommunikáció szervezte kampányban. Sorra büntette az ellenzéki pártokat, különös gondot fordítva arra, hogy anyapártját nehogy vizsgálat alá vonja. A Kétfarkú Kutya Párt a rá jellemző humorral válaszolt a debütáló szereplőnek.

Mega-hekk

Küldtek 1.000.- forintot az ÁSZ számlájára, az ezt igazoló átutalási bizonylatot pedig posztolta Facebook oldalára Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

fotó: facebook

„küldtünk egy ezrest az Állami Számvevőszéknek. Egyrészt előlegnek, úgyis megbüntetnek majd minket is. Másrészt hátha így megvalósul a burkolt ÁSZ-finanszírozás és meg lehet érte büntetni őket. Vagy minket. Vagy valakit.”

Két nap elteltével – a közösségi oldal tanulsága szerint – a címzett visszaküldte a summát, amit az alábbi szöveggel tettek közkinccsé:

fotó: facebook

„Azt hiszem, mi lettünk az első párt, akinek pénzt küld az Állami Számvevőszék. Megjött ugyanis az ezres, amit két napja küldtünk nekik. Köszönjük!”

Az Állami Számvevőszék egyébként azzal indokolta a büntetés-cunamit, hogy megítélésük szerint a piaci árnál olcsóbban bérelnek irodákat, illetve ár alatt kaptak hirdetési felületeket. Nem először nézte át a fent említett szerződéseket a cég, ám akkor nem találtak bennük kivetnivalót.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. idestova

    2017.12.29 23:01 at 23:01

    Ennyire gazemberek adóhatóság, számvevőszék, bíróságok, médiaszereplők, állami cégek, ügyészség és büntetésvégrehajtás élén még nem álltak (görnyedtek, mélyen orbáni seggbe lógó nyelvekkel), mind fideszes és fidesz-közeli szarháziak.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük