Connect with us

Kultúra

Alternatív irodalmi Nobel-díj átadását tervezik Svédországban

A héten kiderül, kik kapnak 2023-ban Nobel-díjat - Tudta, hogy Orbánt, Putyint és Trumpot is jelölték?
Megosztás

Ezt jelentette be egy svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből alakult új testület az után, hogy a Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémián kitört botrány miatt legalább egy évvel el kellett halasztani az idei díj átadását.

Tiltakozásul a Svéd Akadémiát megrázó botrány miatt

Az Új Akadémia azt tervezi, hogy októberben adja át az alternatív irodalmi Nobel-díjat. A svéd értelmiségi csoport a Svéd Akadémiát megrázó botrány miatti tiltakozásnak szánja az alternatív díj odaítélését – olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján.

A Svéd Akadémia számos tagja lemondott

A 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását májusban halasztották el, a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson és férje, Jean-Claude Arnault ellen emelt vádak miatt. Az akadémián lezajlott belső vizsgálat szerint Arnault számos nőt szexuálisan zaklatott, és júniusban szexuális erőszak miatt vádat is emeltek ellene. Az is kiderült, hogy költő felesége révén, aki tagja volt a díjat odaítélő testületnek, éveken át még a díjazottak bejelentése előtt kiszivárogtatta a nyertesek nevét.

A botrány miatt a Svéd Akadémia számos tagja, köztük az elnök is lemondott, a testületben új szabályokat vezettek be, és a díj presztízsének megőrzése érdekében egy évvel elhalasztották az idei kitüntetés átadását.

Megalakították az Új Akadémiát

A botrány több mint száz svéd írót, színészt, újságírót és más kulturális szereplőt sarkallt arra, hogy megalakítsa az Új Akadémiát, amely a Nobel-díjak átadásával egyidejűleg, a megszokott rend szerint odaítéli saját, alternatív irodalmi Nobel-díját.

„Azért alapítottuk meg az Új Akadémiát, hogy emlékeztessük az embereket: az irodalomnak és a kultúrának a demokráciát, az átláthatóságot, az együttérzést és tiszteletet kell hirdetnie privilégiumok, arrogáns előítéletek vagy szexizmus nélkül”

– fogalmaztak közleményükben.

Hozzáfűzték:

az irodalom manapság még fontosabb szerepet kapott a hallgatás és az elnyomás kultúrája elleni küzdelemben, amikor egyre inkább megkérdőjeleződnek az emberi értékek. Az Új Akadémia erre tekintettel tartja fontosnak, hogy a világ legjelentősebb irodalmi elismerését 2018-ban is átadják

– írták.

Olyan írót keresnek, aki a világban élő emberek történetét meséli el

Az Új Akadémia felkérte az összes svéd könyvtárost, hogy nevezzen alkotókat az elismerésre. A világ minden tájáról lehet pályázni a díjra, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két megjelent könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg.

A testület olyan írót keres, aki „a világban élő emberek” történetét meséli el, szemben a Nobellel, amelynek hagyományai szerint olyan írót tüntetnek ki évről évre Alfred Nobel végrendelete értelmében, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.    

A nevezések lezárulta után az Új Akadémia nyilvános szavazást indít, és a négy legnépszerűbb szerző kerül a zsűri elé. A zsűri, amelyet Ann Palsson szerkesztő vezet, és amelynek munkájában Lisbeth Larsson, a Göteburgi Egyetem professzora és Gunilla Sandin könyvtáros is részt vesz, októberben hirdeti ki a díj nyertesét.

„A díjjal tiltakozásunknak adunk hangot. Meg akarjuk mutatni, hogy a komoly kulturális munkának nem kell a kényszerítés, szabálytalanságok vagy visszaélések között folynia”

– idézte a szervezet közleményét a The Guardian.

A testület egyúttal azt is bejelentette, hogy december 11-én, egy nappal a díj ünnepélyes átadása után az Új Akadémia feloszlik.

(MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük