Súlyos kárt okozott az Európai Néppártnak (EPP) Orbán Viktor magyar kormányfő, az EPP-hez tartozó Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal – mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Spiegel című német hírmagazinnak, hangsúlyozva, hogy a kampányt le kell állítani.


Orbán Viktor politikailag rossz úton jár

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Der Spiegel szombati, digitális formátumban péntek este megjelent számában közölt interjúban kiemelte: „bajornak, németnek és európainak lenni, mindez számomra összetartozik, az olyan embereknek viszont, mint Marine Le Pen vagy Matteo Salvini ezek ellentétek”, egymást kizáró fogalmak. Ezért a választók a május 26-i EP-választáson „két nagyon különböző modell közül választhatnak”.

„Orbán Viktor politikailag rossz úton jár” – tette hozzá arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor személyében az EPP soraiban is van lázító politikus, aki a hazájában hangulatot kelt a migránsok ellen.

Mint mondta, a politika stílusával és a demokratikus berendezkedés alapvető kérdéseivel kapcsolatban vannak átfedések a magyar kormányfő és Matteo Salvini, az olasz Liga és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) vezetőjének politikája között.

Ez pedig „nem az én utam és nem az EPP útja”

– húzta alá Manfred Weber.

Arra a kérdésre, hogy a CSU és testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kezdeményezi-e a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését, kijelentette, hogy

„Orbán Viktor súlyosan ártott az EPP-nek nyilatkozataival és plakátakciójával”, ezért „elvárom tőle, hogy bocsánatot kérjen  és befejezze az akciót”.

Hozzátette, hogy

„nem lehet napirendre térni” az ügy felett, és a kérések, felszólítások már nem elégségesek, ezért „nagyon hamar” konkrét lépések következnek.

A Fidesz EPP-tagságával kapcsolatban „minden lehetőség nyitva áll”

– mondta arra a kérdésre, támogatja-e az EPP egyes tagpártjainak törekvését a Fidesz kizárására. Kifejtette, hogy az EU-ban működő jobbközép pártokat összefogó pártcsaládban tárgyalásokat folytatnak az ügyről és döntéseket hoznak majd arról, hogy a továbbiakban miként alakítsák a kapcsolatokat Orbán Viktorral. Elmondta, hogy tesz majd erre vonatkozó javaslatokat.

A többi között arról is szólt, hogy az EPP-ben gyökeres változás tapasztalható az Orbán Viktor iránti viszonyulásban. Ezt a változást jellemezve kijelentette, hogy „ami elég, az elég, ez a mi üzenetünk”.

Az EP-választási kampányról szólva aláhúzta, hogy az EPP csúcsjelöltjeként ő határozza meg a választási kampányt az EPP vezetőségével együtt, és nem Orbán Viktor. Mint mondta „Orbán megközelítése gyenge”, a saját, önálló javaslatai „pozitív” népszerűsítése helyett „a félelemkeltéssel operál”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

A magyar kormánykampány ügye választásra kényszeríti Manfred Webert

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét