Connect with us

Kerítésen innen

Ami „ősbűn” a most regnáló előttieknek, az „ősbűn” a Fidesznek is? – Ugyan már!

Megosztás

Utólag mindenki elégedett lesz – véli a Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős Steindel Imre Program vezetője, Wachsler Tamás. Mi azért azt ajánljuk neki ne fogadjon erre nagy tétben!

jean-effel-eredendo-bun
Megosztás

Utólag mindenki elégedett lesz – véli a Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős Steindel Imre Program vezetője, Wachsler Tamás. Mi azért azt ajánljuk neki ne fogadjon erre nagy tétben!

„Ősbűn”

Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója a Válasz Online-nak azt nyilatkozta, hogy

„A 2011-es országgyűlési határozat óta világos tájékozódási pontok szerint haladunk: az egyik ilyen, hogy a tér rekonstrukciójakor az ősbűn, a szoborrombolások előtti állapotokhoz nyúlunk vissza”

Wachsler egyébként maga is minimum gyanúsítható szoborrombolással

a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása, a József Attila-emlékmű áthelyezése, és újabban Nagy Imre szobrának elvitetése miatt. Ezekről úgy nyilatkozott
utólag visszanézve szinte mindenki elégedett, (…) nem lesz ez másként a Vértanúk terének esetében sem.

Ő döntött a Nagy Imre szobor elszállításának módjáról:

Azért vitette el váratlanul, egyik napról a másikra a szobrot, mert nem akarta, hogy a munkát demonstráció akadályozza, vagy hogy

„olyan képek szülessenek, amelyeken a Nagy Imre-szobor egy kötélen lóg”.

Elvitték Nagy Imre szobrát

A Vértanúk terén felállításra kerülő szoborról így nyilatkozott:

„Szalonképtelen emlékműveket nyilván nem állítanánk újra, de erről szó sincs”

A Vértanúk terére egyébként éppen egy szalonképtelen emlékművet fognak visszaállítani, mely mondanivalója Horthy-rezsim kettős mércéjét tükrözi: míg a tanácsköztársaság áldozatairól megemlékezik, a fehérterror tiszti különítményei által kivégzett, lényegesen több emberről hallgat, mint arra a Nagy Imre Társaság is felhívta a figyelmet.

Egy Fehér Ház nevű irredenta csoport állította, mely elnöke a megszálló román hadsereggel együttműködve buktatta meg a szociáldemokrata kormányt.

Ez a Fehérház, nem az a Fehér Ház

A mindössze tíz évig álló szobor sárkányverő, Hungária-nőalakos primitív szimbolikája a Szabadság téren felállított megszállási emlékműéhez fogható, művészi értéke nincs – írja a nepszava.hu.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük