Connect with us

Ez a nap

Amíg ön vásárol, a TEK vigyázó szeme óvja és védi

advent
Megosztás

A Terrorelhárítási Központ közleményben jelentette be, hogy a korábbi évekhez hasonlóan kivonul belvárosi karácsonyi rendezvényekre.

Őriz és véd

„technikai, jármű és személyi állománnyal és felszereléssel lesznek jelen a Budapest V., Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron és az Adventi Vásár a budapesti Szent István Bazilikánál rendezvénysorozaton, esetenként más adventi eseményeken”.

A TEK emlékeztet rá, hogy az Európai Unió tagországainak többsége megerősíti a karácsonyi vásárok védelmét annak érdekében, hogy az erőszakos cselekmények bekövetkezési esélyét minimalizálja.

„továbbra is azért dolgozik, hogy Magyarország mindennapjai, a karácsonyi ünnepet megelőző és az ünnepi időszak biztonságban teljenek”

– fogalmaztak.

Fiaskó a múltból

2 éve történt a csúfság, amikor a 444 egyik olvasója töltött fel a Facebook-oldalára egy képet a Terrorelhárítás Központ páncélosáról, ami a Vörösmarty téren állt, elkordonozva. Valakik vörös festékkel fújták le a harci járművet, amíg a kép feltöltője szerint a TEK-esek, akik a járművet őrizték, az összefirkált jármű másik oldalán, egy kisbuszban ültek.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük