Blogbazár
Gábor György: amikor a tehetségtelen a tehetségessel szemben harcba bocsátkozik, önigazolást nyer, pusztán abból, hogy kivel is csatázik
Az alábbiakban kéretik nem a nevekre koncentrálni. Szóval mondjuk engem a mai napon kineveznek a (nem létező) Nemzeti Magyar Képzőművészeti és Szoptatási Csúcsbizottság kuratóriumának élére vagy a (nem létező) Nemzeti Komolyzenei és Szoptatási Csúcsbizottság kuratóriumának az élére, aminek hallatán amott Imre Bak jelenti be, hogy többet nem vesz a kezébe ecsetet, emitt Kurtág György, hogy többet nem ül le a zongorához, s nem akar többé kottát látni, akkor én, bizony Isten, azon nyomban bejelentem lemondásomat, visszalépek, s nyílt levélben kérem Bak Imrét és Kurtág Györgyöt a további alkotásra.
Mindezt csak azért mondom,
mert elképesztően fáj, s tényleg mindent elmond ennek az országnak a förtelmes helyzetéről, mentális állapotáról, világképéről, politikai vezetésének ócska, sunyi, barbár és tahó gondolkodásáról, hogy Zsámbéki Gábor, a magyar színháztörténet egyik kimagasló személyisége lemond a Színművészetin való további oktatásról, mert megérkezett Vidnyánszky, Rátóti, egy operatőr-producer meg két olajbizniszes.
E két utóbbi valószínűleg nem tudja, ki Zsámbéki, nekik elég ismerni a DAC focicsapatát, a Nélküled c. valamit és Orbán Viktort, így hát nem is sült le a képükről a bőr: O sancta simplicitas!
De Vidnyánszky, Rátóti és az operatőr-producer pontosan tudja, kiről van szó,
ám nekik sem sült le semmijük, sehonnan.
A sarlatánok, a dilettánsok, éppen mert sarlatánok és dilettánsok, képesek azt hazudni maguknak, hogy ők a jók, mi több, ők a zsenik, az igazi zseni pedig a szemükben egy csatatéren maradt, kirabolható hulla. Vidnyánszky tehetségéről megoszlanak a vélemények, speciel én azt gondolok róla, amit gondolok, most ez lényegtelen (Rátóti esetében már nincs ilyen nagy dilemma), ám kérdezem:
tényleg úgy gondolja ez az ember, hogy mások színházi hulláin fog felkapaszkodni, s jut majd hatalmas szerephez?
Ezek az alakok tényleg nem tudnak semmit a történelemről,
arról, hogy az ilyen kegyencekről miként szokott megemlékezni az utókor? Hogy még ha tehetséges nyelvész is volt egykoron, ma leginkább a gagyogó és ragyogó Horger Antalra emlékezik a többség, s legkevésbé a két nyílt szótagos tendencia horgeri törvényére. Mondjak más neveket is? Kegyenc-írókat, kegyenc-költőket, kegyenc-művészeket, kegyenc-tudósokat?
Mindenesetre jól látható a következetes térfoglalás.
A filozófusokat azért kell kinyírni és ellehetetleníteni, nehogy képesek legyenek az adott hatalom uralta országban megtanítani a következő nemzedéknek, mi is az a nietzschei ressentiment? A kívülről vezérelt, tehetségtelen ember (nyájember) irigységéből, dühödt ellenszenvéből és utálatából fakadó bosszúvágy a nálánál tehetségesebb, érdemdúsabb és rátermettebb, belülről vezérelt emberrel szemben. A ressentiment továbbá kifejezetten jó arra, hogy amikor a tehetségtelen a tehetségessel szemben harcba, küzdelembe bocsátkozik, a sunyi támadás során önigazolást nyer, pusztán abból, hogy kivel is csatázik.
