Connect with us

Banánköztársaság

Amikor az elemző kiesik a szerepéből

Amikor az elemző kiesik a szerepéből
Megosztás

A Városi Kurír is megírta tegnap, hogy megemelik a képviselők és az államtitkárok fizetését, ami természetesen sok véleményt és reakciót váltott ki az interneten, többek közt egy elemző is beszólt nekem.

És akkor most lépjük kettővel hátrébb.

Néhány napja írtam arról, hogy a magyar virtuális rög valóságban az „Istenadta nép” még a szokásosnál (érts buszon, metrón vagy a kocsmában elhangzó sommás vélemények) is könnyebben ítélkezik.

Sőt, rendszerint még a tények sem nagyon érdeklik az embereket, általában mindenki a saját percepciója szerint osztja az észt. Amit, pedig a legkevésbé szeret a magyar internetező, az a mások véleménye.

Nyoma sincs a párbeszédre törekvésnek, jobb esetben csak simán elbeszélnek egymás mellett a kommentelők, míg máskor a személyeskedés alpári stílusra várt és még a minimális tiszteletet sem adják meg egymásnak.

Emlékeznek még Szomjas György harminc évvel ezelőtt készült Roncsfilmjére? A legendás Nyóckerben a legbanálisabbnak indult párbeszédből is néhány perc alatt verbális inzultus, majd fizikai erőszak lesz.

A „boldog békeidők” (1990-2006) és a migránsellenes kampány után három évvel Magyarországon elszabadultak az indulatok. Előbb egy szinesbőrű kislányt inzultálnak egy buszon, majd leüvöltik egy indiai fiatalember fejét a vonaton, majd a Városligetben békésen (sic!) kerekező állampolgár ordas módon zsidózik és az élet megy tovább. Megy tovább?

A virtuális tér ennél jóval durvább,

hiszen itt névvel és arccal vagy név nélkül és arc nélkül egyaránt lehet gyalázkodni. Ha valaki a fő sodorral szemben emel fel, fogalmaz meg egy véleményt a minimum, hogy lehülyézik, majd elküldi melegebb éghajlatra, hogy csak a finomabb elhajlásokat idézzem.

A „lehet más a politika” képviselője székestül borítja fel párttársát, a ligetvédő kislánynak a „security guard” oszt ki egy maflást. Az önbíráskodó ausztrál tűzoltó mellett kiálló magyar kommentelők, az áldozatot válogatott módokon „vernék agyon”, „taposnák ki a belét” és így tovább…

Ami közös ezekben a történetekben, hogy senkit nem érdekel a másik véleménye, senki nem érvel.

Visszatérve a képviselői fizetésemelésre

Tegnapi posztom csak egy rövid magánvéleményt közölt, amelyben bátorkodtam felhíni a figyelmet a a dolog fonákjára.

„Most olvasom, hogy az országgyűlési képviselők nettó alapbére 165 ezer forinttal lesz több. Remélem legalább az ellenzéki honatyák erről a részről lemondanak és bedobják egy közös kalapba. Ez a 66 képviselőnél összesítve, havi 10 millió 890 ezer forint.”

Ezzel a véleménnyel természetesen nem kell egyetérteni, ám hamarosan érkezett az ismert politikai elemző, aki feltűnő vehemenciával kezdte el védeni a képviselők fizetésemelését.

Ehhez természetesen joga van

és szívesen meghallgattam, elolvastam volna a valós érveket, ám érdekes magyarázat kerekedett a dologból, majd az elemző elveszítette a türelmét és sűrű bazmegelés közepette végül fogta a sátorfáját, pontosabban nem-nem fogta, hanem nemes egyszerűséggel a vitát azzal zárta le, hogy letiltott a személyes ismerősei közül.

Zoltán Ceglédi „Vegyétek már észre, hogy az ilyen tartalmatlan, demagóg tirádák miatt van fideszes kétharmad. Olcsóbb vagy demokratikusabb lett a parlament attól, hogy 386 helyett 199 tagja van? Segít bármin az ilyen „legyen szarabb a képviselőnek”-hőbörgés? Nem. Egyszerűen nem értem, hogy amikor azon küzd egy ország, hogy orvost, programozót, de már szakmunkást is itthon tudjon tartani, akkor az primer plebejus csapkodáson kívül miért gondolja bárki is, hogy de a politikusok, azok majd JOBBAK lesznek, ha harmadára csökkentjük a fizetésüket. Nem értem, hogy amikor evidencia, hogy az orvos azért korrupt, mert a hivatalos fizetése kevés, de zsebbe kaphat borítékot, akkor miért nem gondolja azt ilyenkor a „bőőőő, búúúú, vegyük el a fizetését a szemét politikusnak”-kiáltozó, hogy ott is ugyanígy működik ez, annál könnyebb lesz bárkinek politikust vásárolni. Ezért van a Fidesznek kétharmada, mert még az ellenfelei is csak ezt hajtják.”

A Vita folytatása:

Norbert KinyoSzerintem ez nem erről szól, ügyes félremagyarázás. Eddig is volt nettó félmilliós alapfizetésük. Őket az állam fizeti, ahogy a tanárt, a háziorvost vagy az ápolónőt. Hol volt 30 %-os béremelés? Máshol éppen azért megy az utcára több százeres tömeg (lásd Franciaország), hogy 6-8 %-os béremelést kiharcoljon. Itt meg nyugtassuk le azokat, akik “állami fizetésből” 165 ezer alatt visznek haza havonta, hogy örüljön, mert az általa megválasztott képviselő csupán ekkora emelést kapott. Na, ez nem gumicsont, hanem demagógia.”

Zoltán Ceglédi XXXX de ez az orbitálisan ostoba faszság a tapsolásról honnan jön? Komolyan kérdem. Norbert Kinyo és ezt írta, de hol a búbánatos faszban írtam, hogy tapsoljunk? Komolyan kérdem. Mi ez a primitív hülyeség? NE TAPSOLJUNK. A péknek és a tervezőmérnöknek se, az útépítőnek és a pincérnek se. Az előadóművésznek tapsoljunk, és neki is csak akkor, ha jó. Ez egy faszság, hogy vagy azt a demagóg dumát zsolozsmázzuk, hogy „legyen nekik rosszabb és rosszabb és még rosszabb, gecik”, vagy akkor rögtön „tapsolási vád” ér. Mi lenne, ha ugyanúgy járnánk el, mint bármilyen más munkahely esetén, ahol rendes munkát várunk el? Fizessük ki az árát, és követeljük meg a munkavégzést. Nem ez az önátbaszó hülyeség, hogy hát ha nekünk szar, akkor ők se vegyék fel a mandátumot, vagy akkor vegyék, de ingyen dolgozzanak, vagy akkor csökkentsük le a gecibe a pénzüket. Ettől lesznek jobb politikusaink?
(Egyébként a kiskereskedelemben és egyes ipari munkahelyeken igenis emelkedett ennyivel a fizetés)

Döntsük el, mit akarunk, és aztán tessék kiállni mellette

Szar politikát, ahol az okoz nekünk örömet, hogy azt hisszük, legalább kibasztunk a politikusokkal (nem fogunk, szuzukis képviselőt akkor se fogunk látni, ha papíron minimálbért kapnak). Vagy minőséget, amit megfizetünk, de cserébe elvárásaink vannak. Például büntetőjogi felelősség a vagyonnyilatkozatért, rendes vagyonosodási vizsgálat, kötelező jelenlét. De nem basszuk már át magunkat, hogy majd az országot azok fogják jobban vezetni, akitől többet várunk el, de kevesebbet fizetünk nekik, mint egy vidéki iskolaigazgatónak.

Nyugiság van!

Norbert KinyoNem írtam, hogy bármit is vegyenek el a politikusoktól. Viszont mindenki látja, hogy nagyon gáz ez az emelés. Pont attól lennének jó politikusok, ha belátnák, hogy egy új ciklust nem ezzel kell kezdeni. De szerencséjük van, mert az elemző megvédi őket.”

Zoltán Ceglédi Norbert Kinyo „Figyelj, bazmeg, amit itt te művelsz, különösen a végére kifuttatott elemző-basztatással, azért uralkodik Orbán. Egyszer, bazdmeg, egyszer lenne tizedakkora hatásom a politikára, mint ami miatt állandóan nyiválkoltok, nem így nézne ki ez a szájbabaszott ellenzék, az kurvaélet.”

Norbert Kinyo Zoltán Ceglédi „nyugodjál le és válogasd meg a szavaidat, ha már megtiszteltél azzal, hogy hozzászóltál. Én se megyek a te oldaladra b*d megelni!”

Ezen a ponton az „elemző” kilépett a beszélgetésből és letiltott. Szíve, joga!

Ps.: Tanulságos beszélgetés volt, de azért alaposan meghökkentem azon, hogy a végén kiderült az én véleményem miatt uralkodik Orbán. Ceglédi Zoli, ezt te sem gondolhatod komolyan!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük