Connect with us

Blogbazár

Amikor Tiborcz még azt hitte, hogy királyfi – történet a közelmúltból

Amikor Tiborcz még azt hitte, hogy királyfi - történet a közelmúltból
Megosztás

Az új nemzeti burzsoázia tagjai közül a legtöbben identitás-hiányuk következtében viselkedési minta hiányban is szenvednek, így azután a legrosszabb hagyományokat követve, régi dzsentrik módjára bánnak  a „pórnéppel. Példa erre Tiborcz István taxis körökben keringő kalandja.

A miniszterelnök veje,

unokájának apja tegnap éjfél körül a családi vállalkozásban működő Fröccs Teraszról tovább indult az éjszakába – számoltak be többen is az esetről. Bevágta magát egy taxiba és bemondta az egyik margitszigeti szórakozóhely címét.  A taxi ura ekkor megkérdezte, hol akar kiszállni, mert a szigetre nem hajthat be, mire érkezett a válasz, hogy a lehajtónál.

A sofőr közlésére, miszerint ott is tilos a megállás, így folytatódott a párbeszéd:

– Állj csak meg ott, b….meg!

– De nem lehet, mert be van kamerázva, és én nem akarok szabályt sérteni – mondta ekkor még csendesen a „lebazmegelt” pilóta.

– Tudod b….meg, ki vagyok én?

– Nem b….meg, emelte meg a hangját ekkor már a sofőr is.

– Majd megtudod,ha  kirúgatlak! – süvöltötte az ifjú nemes, vagy azért mert akkor vette agyra, hogy van e honban olyan ember, aki nem ismeri fel, vagy mert egyébként is régen elszokott attól, hogy neki valaki nemet mondjon.

– Szállj ki azonnal! – ordított ekkor már – átvéve a stílust – a vezető is, ettől a hangtól viszont Tiborc annyira berezelt, hogy majdnem kitépte az ajtót, úgy menekült.

Különös dolgok történnek mostanság az országban,

és nem csak az éjszakában, de a mindennapokban is, hiszen az új uralkodó osztály úgy érzi, már bármit megengedhet magának, csalhat, lophat, hazudhat, elfelejthet beírni az adóbevallásába csekélyke 1 milliárdot, nem kell megjelennie a kihallgatáson még akkor sem – sőt különösen akkor nem – ha az OLAF, az Európai Csalásellenes Hivatal kéri. Elhajthatja az érdeklődő újságírókat, lenézheti, etetheti a választót, beépítheti a Város Ligetet, magánpénzzé konvertálhatja a közét, amely így „elveszti közpénz jellegét”, átépítheti a múltunka,t felülírhatja a történelmünket.

Bukhat a kormány Tiborcz-kommunikációja

Egy szó, mint száz: elvesztették a veszélyérzetüket, és alulműveltségük folytán Petőfit sem ismerik, ezért – csak, hogy ne mondhassa senki, hogy nem tudott róla – álljon itt az alábbi néhány sor:

Petőfi Sándor:

A nép nevében (részlet)

„Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?”

Ne szarjál már be drága jó Pistám! – Tiborcz-mese, ami szájról szájra terjed….

Persze tudom, a fenti taxis történet szinte semmi sem volt a fentiekhez képest, illetve dehogynem, egy tünet-együttes kicsiny, de nagyon jellemző és figyelmeztető eleme.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Prinner Gábor

    2018.02.25 17:52 at 17:52

    Katona József: Tiborc panasza

    Katona József (1791–1830)

    Ő csorda számra tartja gyülevész
    Szolgáit! éppenséggel mintha minden
    Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
    Meránit, olykor azt hinné az ember,
    Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
    Van véve a léhűtőktől, s mi egy
    Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

    Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
    Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
    Keresztelője volna: és nekünk
    Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
    Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
    A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
    A jó merániak legszebb lovon
    Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
    Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
    Feleség- és porontyainkat kell befogni,
    Ha veszni éhen nem kívánkozunk

    Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
    Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
    Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
    Kéményeinkről elpusztulnak a
    Gólyák, mivel magunk emésztjük el
    A hulladékot is. Szép földeinkből
    Vadászni berkeket csinálnak, a-
    Hová nekünk belépni nem szabad.
    S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
    Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
    Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
    És aki száz meg százezert rabol,
    Bírája lészen annak, akit a
    Szükség garast rabolni kényszerített.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük