Connect with us

Bulvár

Amit a karmáról és környzetéről tudni érdemes

Megosztás

A karma egy szanszkrit eredetű szó, melynek szó szerinti jelentése cselekedet, ezen túl az ok-okozat törvénye is megjelenik az értelmezésében. Az ok-okozat törvénye ismerős lehet számodra, hiszen ma már komolyabb és kevésbé komoly hangvételű beszélgetésekkor is elhangzik a kifejezés, hogy „ez bizony a karma”, vagy hogy „a tettünk most visszaszállt ránk.”

Megosztás

A karma egy szanszkrit eredetű szó, melynek szó szerinti jelentése cselekedet, ezen túl az ok-okozat törvénye is megjelenik az értelmezésében. Az ok-okozat törvénye ismerős lehet számodra, hiszen ma már komolyabb és kevésbé komoly hangvételű beszélgetésekkor is elhangzik a kifejezés, hogy „ez bizony a karma”, vagy hogy „a tettünk most visszaszállt ránk.”

A karma fogalma

A karmát az emberi élet sorsszserűségére használják, mely szerint minden cselekedetünk és kimondott szavunk hatással van a jövőnkre, hiszen mindenképpen visszaszáll ránk. Ennek a minősége a tettünk milyenségétől függ. Biztosan ismered a mondást, hogy „Ki mint vet, úgy arat.” Ahogy a velünk megtörténő események, úgy a létezésünk, a jelenlegi létformánk és az életküldetésünk is a korábbi életünk tetteiből fakad. Kiemelendő azonban, hogy a cselekedet mögött húzódó szándék fontosabb, mint maga az esemény. Eszerint jön létre jó és rossz karma egyaránt. Nézzünk meg egy példát; ha valaki a saját érdekeit szem előtt tartva, önző módon, másnak szándékosan fájdalmat okoz, akkor az több, mint valószínű, hogy rossz karmát von maga után. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy minden a szándékra épül. Minden jóindulatú tett és szándék még kedvezőbb következményeket teremt.

A karma és az egyén viszonya

A karmát sokan átokként fogják fel, amellyel nem tudnak mit kezdeni. Vagy beletörődnek, hogy ez a sorsuk, vagy harcolnak ellene. Ennél azonban létezik egy még jobb hozzáállás! Tekintsünk úgy a karmára, mint egy jószándékú tanításra. Arra kapunk lehetőséget általa, hogy a múltban elkövetett hibáinkat kiküszöböljük és ezáltal még jobb emberré váljunk. Ugyan a múltban történteket már nem tudjuk megváltoztatni, azonban a jelenünket és a jövőnket egyaránt alakíthatjuk. Itt kapcsolódik be az egyéni felelősségvállalás is; kizárólag mi felelünk a teremtéseinkért, a döntéseinkért és az életünkért, senki más. A karmával egy másik szemszögből, az alábbi tanmesével szeretnénk titeket megismertetni.

Ha többre is kíváncsi lettél, olvasd el a teljes cikket benne Buddha meséjével a karmáról a yalmana.hu oldalon!

Kapcsolódó

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Heló! Most óriásit fordul a csillagjegyek anyagi helyzete! Van 5, akire rámosolyog a szerencse - Városi Kurír

  2. Pingback: Nálunk már megérkezett: ezek a csillagjegyek a július hónap győztesei - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük