Connect with us

Banánköztársaság

Amit szabad Jupiternek…

Megosztás

A Magyar Nemzeti Arcvonal nem tartozik a kedvenceim közé – de a hatalom képmutatásának is van határa! Vagy legalábbis kellene lennie…

Lefüleltek egyet a számos neonáci bandából, s már ez is valami

Mintegy másfél évvel a lebukásuk után, eljutott vádemelési szakaszba az ügy. 2016 őszén több helyen is házkutatást tartottak, amely során fegyvereket stb. is találtak.

Ugyan szerintem van még néhány olyan – legális! – szervezet, amely biztosan rejteget fegyvereket, vagy nem is rejteget – de nevet nem mondok: minek általánosítani (Hofi)…

Mindegy, no: lefüleltek egyet a számos neonáci bandából, s már ez is valami. Hanem…

„Közölték, a vádlottak közül két férfival szemben a főügyészség közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt is vádat emel, mert 2015-ben és 2016-ban részt vettek a szervezethez köthető internetes oldalakon – gyűlöletkeltésre alkalmas – migráns- és zsidóellenes cikkek közzétételében.

A cikkek, a tagok toborzása, valamint a katonai táborok és kiképzések magukban hordozták az említett csoportokhoz tartozó személyek elleni konkrét, erőszakos fellépés veszélyét – tették hozzá.”

Hát fogjanak meg, mert ezt nem értem! Mióta bűncselekmény nálunk migránsellenes cikket írni, migránsok ellen gyűlöletet kelteni? Mert a zsidókat még megértem – elvégre zéró tolerancia van, vagy mi a szösz. Zsidózni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes…

Ez lenne az első lépés?

A „zsidó” szót ki ne mondd! – egyébként bármit. Úszkálnak itt homályos hátterű nagy testű ragadozók, egyebek…

Hanem a migráncsozás! Már az is bűncselekmény, ha nem pártunk és kormányunk meg a „köz”- és terrormédia műveli?!

Uramisten: mit írhattak azok az emberek, ami vadabb, gyűlöletre uszítóbb, mint amit „felelős politikusok” és készséges sajtómunkásaik mondtak, írtak? Vagy az ügyészség ezt csak első lépésnek szánta, és már készülnek pártunk és kormányunk, valamint sajtómunkásaik ellen..?

Hiszen azok már évek óta, előre megfontoltan, aljas indítékból, folytatólagosan, különösen jelentős összegű közpénz felhasználásával (meglovasításával), bűnszervezetben…

(Lásd még: Szegő Péter)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük