A hónap első napja sok változást ígér! – Ámor napi horoszkópja

A horoszkóp szerint jóindulatnak nem leszel híján az elkövetkező évben és támogatást nyújtasz majd mindazok számára, akik közel állnak hozzád és szükségét érzik. Hogy hogyan is kezdheted ezt el? Például kerülj közelebb másokhoz lelkileg. Ha egyedülálló vagy, akkor hajlamos leszel egyik romantikus kapcsolatból a másikba lépni. Ha az Igazival kerülsz szembe, azt már a bemutatkozáskor érezni fogod. Ha párkapcsolatban élsz, kedveseddel még erősebbé kovácsoljátok a kettőtök közti köteléket. Mutasd ki párod felé rajongásodat.

Kos

Egy személyes ügy, amit a nyilvánosság elől igyekeztél titokban tartani, most kitudódik. Semmi értelme tagadni, ha igaz, szóval inkább vállald fel őszintén a felelősségedet a dologban.

Bika

Kissé védekező álláspontba helyezed magad az évnek ebben a szakában, ahogy a Nap a jegyed legérzékenyebb szektorán halad át. Azonban nem szabad teljesen behúznod a függönyöket, hiszen új szerelem vagy egy igazán izgalmas élmény vár rád.

Ikrek

Lehet, hogy változtatnod kell a terveiden a mai nap és nem sokat tehetsz ellene. Vedd az életet lazán és ne vedd magadra, ha mások kitolnak veled vagy megváratnak. Nem mintha te nem tettél volna még ilyet.

Rák

Amiben a mai napon részed lesz, az kárpótolni fog minden veszteségért, amit az elmúlt időszakban szenvedtél el. Az elméd alkotja meg a valóságodat, – mindig – szóval gondolkodj pozitívan, érezd magad pozitívan és megteremted a boldogságodat.

<<< Még több horoszkóp! >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük