Connect with us

Kerítésen innen

Annyi a bírói függetlenségnek is – nyugdíjazzák az 1990 előttieket

nyugdíjemeles
Megosztás

Orbán nyolc éve után már csak a bírói függetlenséget nem sikerült betörnie, de az újabb kétharmaddal semmi nem áll útjába. A bíróságok bedarálása már csak idő kérdése.

Ami késik, nem múlik?

A remek ötlet a problémájukra a közigazgatási bíróságok létrehozása volt az egyetlen, amit a Fidesz eddig még nem tudott létrehozni, mivel a második ciklusukban hibádzott a hozzá szükséges kétharmad. Mivel van mit takargatni rendesen, így elemi érdekükké vált, hogy minél előbb ezt az akadályt is legyűrjék. A választásokon a „magyar szavazóknak hála”, ez az idő is elérkezett.

Közigazgatási bíróságok

Ezek a politikai indíttatású különbíróságok hatásköröket vonnának el már meglévőktől. Itt határozhatnának az állami szervek, például az MNB, a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy éppen a Médiatanács intézkedéseinek jogszerűségéről, konkrétan például olyan ügyekben is, hogy ki milyen rádiót, tévét működtethet. A különbíróságokon dőlne el az is, hogy az állam mit titkolhat el, ugyanis a közérdekű adatok kiadása miatti perek is oda tartoznának. És persze választási ügyekben is ott mondanák ki a döntő szót – írja a hvg.hu.

Elszántak

Nem először futnak neki, így tudható, hogy szükségeltetik, mint egy falat kenyér, hogy a Fidesznek fontos, ám kétes ügyekben olyanok döntsenek, akiknek előrébb való a párthűség, mint az igazság keresése. Bírósági berkekben csaknem kész tényként számolnak azzal, hogy rövidesen megalakulnak az új különbíróságok. Ehhez képest csupán technikai kérdés, hogy a bíróságok szervezeti igazgatását az Igazságügyi Minisztérium alá rendelnék, a mind gyakrabban magyarázkodásra kényszerített Országos Bírósági Hivatal pedig megszűnne.

A portál úgy tudja, már kész, kidolgozott javaslat van arra vonatkozóan, hogy minden olyan bírót nyugdíjba küldjenek, aki már 1990 előtt ítélkezett, ezzel egy csapásra meg lehetne szabadulni számos kritikus és öntudatos szakmabelitől.

Az Országos Bírói Tanács újabb három tagja távozott

Merénylet készül a bírói függetlenség ellen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük