Connect with us

Ez a nap

Az Európai Parlament elnöke egyetért az uniós kifizetések feltételekhez kötésével

Antonio Tajani
Megosztás

Helyes eljárás feltételekhez kötni az Európai Unió (EU) közös költségvetéséből a tagországoknak megítélt összegek kifizetését – mondta Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke egy német lapinterjúban az Európai Bizottság következő hétéves (2021-2027) költségvetési tervében rögzített jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban.

Antonio Tajani a Spiegel Online hírportálon közölt interjúban kiemelte, hogy a tagállamok közötti szolidaritás nem lehet mindig nyugat-keleti irányú, hanem fordított irányban is érvényre kell jutnia.

„Vegyük a menekülteket: miért vannak főleg Németországban, Olaszországban, Görögországban vagy Spanyolországban? A keleti tagországok sok pénzt kapnak az EU-tól. Cserébe nekik is szolidárisnak kellene lenniük” – mondta az olasz politikus.

Arra a felvetésre, hogy nem úgy tűnik, mintha a keleti tagállamok változtatni akarnának álláspontjukon, a Hajrá Olaszország nevű jobbközép párt politikusa azt mondta, hogy meg kell győzni ezeket a tagországokat arról, hogy „a menekültek nem jelentenek veszélyt”.

Hozzátette: kétezer menekült befogadása nem lehet megvalósíthatatlan feladat egy EU-tagország számára.

Mi várható az Európai Néppárttól?

Arra a kérdésre, hogy a Fideszt a többi között a Hajrá Olaszországgal, az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer német belügyminiszter vezette bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) összefogó Európai Néppárt (EPP) meddig engedheti még meg magának, hogy valamely tagja olyan, egyes elemeiben „nyíltan EU-, és idegenellenes választási kampányt” folytasson, mint a Fidesz, Antonio Tajani kijelentette, hogy „ezt a vitát lefolytatjuk az EPP-ben, és aztán döntünk”.

„Egy ilyen nagy pártcsaládban természetesen mindig vannak véleménykülönbségek. Beszélni kell egymással, beszélni, beszélni, beszélni, ez a fontos” – mondta az EP elnöke.

Hozzátette, hogy a Fidesz vezetőjének, Orbán Viktornak az a problémája, hogy politikai ellenfelei nem baloldaliak, hanem jobboldaliak.

„Orbán a szélsőjobb feltartóztatása érdekében kemény álláspontok felvételére szánta el magát”, azonban a magyar kormányfő politikus, aki tudja, hogy hol van a határ – mondta Antonio Tajani a csütörtök este közölt interjúban.

Arra a kérdésre, hogy pontosan hol húzódik a határ, azt mondta, hogy ott, ahol véget ér az EPP többi tagjának türelme.

Hozzátette: „meg kell győzni Orbánt, hogy Európa-párti módon tevékenykedjék”, és „segíteni kell neki, hogy országában leküzdje a szélsőjobboldal populizmusát”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Orbán szerint nem liberális, hanem keresztény demokráciát kell építeni

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük