Connect with us

Kerítésen innen

Apja, bátyja és az apa rokona is megerőszakolt egy kislányt – Büntetésük súlyosbítása várható!

Megosztás

Súlyosabb büntetést kért a másodfokú Győri Fellebbviteli Főügyészség azokra a vádlottakra, akik szexuálisan kihasználtak egy kiskorú lányt – olvasható az ügyészség közleményében.

gyermekvédelmi,
Megosztás

Súlyosabb büntetést kért a másodfokú Győri Fellebbviteli Főügyészség azokra a vádlottakra, akik szexuálisan kihasználtak egy kiskorú lányt – olvasható az ügyészség közleményében.

A kislánnyal kifejezett akarata ellenére hosszabb időn keresztül édesapja, bátyja, édesapja távoli rokona és annak szeretője is – utóbbiak azonos alkalommal, együtt is – egymás tevékenységéről tudva, szexuális cselekményeket végeztek, illetve végeztettek.

A Székesfehérvári Törvényszék – részfelmentések mellett –

különböző súlyos minősítésű folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt két vádlottat vádlottat 10-10 év, egy másikat 9 év, a negyediket pedig 14 év fegyházbüntetésre, és valamennyiüket 10-10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A fellebviteli ügyészség szerint ez a büntetés nem elég, súlyosítani kell mind a négy vádlott esetében.

Ezt azzal indokolták, hogy az első fokon kiszabott büntetésekben nem fejeződik ki, hogy erkölcsileg soha meg nem bocsátható bűncselekményeket követtek el.
Szerintük a szabadságvesztés tartama egyik vádlott esetében sem elégséges a büntetési célok eléréséhez, és a súlyosító körülmények nem kaptak megfelelő értékelést a szabadságvesztés büntetések mértékének meghatározásakor.

Mindezekre figyelemmel – és a szexuális támadásokkal szemben leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő kiskorúak sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket illetően az ítélkezési gyakorlat szigorodása érdekében – a kiszabott fegyházbüntetések súlyosítását tartja indokoltnak az ügyészség.

Álláspontjuk szerint emellett a vádlottakat véglegesen el kell tiltani minden olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18 év alatti személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzik, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba állnak. Az ügyészség továbbá az egyik vádlott szülői felügyeleti joga megszüntetését is indítványozta.

Ne fordítsa félre a fejét….

A gyermek veszélyeztetése: a gyermek alapvető fizikai és/vagy pszichológiai szükségleteinek tartós elhanyagolása és/vagy a gyermek bántalmazása.

Elhanyagolás: minden olyan mulasztás vagy baj okozása, amely jelentősen árt a gyermek egészségének vagy lassítja, akadályozza szomatikus, mentális és érzelmi fejlődését. Fajtái: fizikai, érzelmi, oktatási-nevelési elhanyagolás.

Bántalmazás: ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek, vagy ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt – noha tud róla, vagy szemtanúja – nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. Fajtái:fizikai, érzelmi, szexuális.

Elkövetés helye szerint történhet családon belül és kívül. Kiemelendő az intézményi bántalmazás, a média erőszak, az on-line abúzus (visszaélés, negatív következményekkel járó cselekedet) és a kortárs-bántalmazás.

Hazánkban évente kb. 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében

Egy éves életkor felett külső okokból következik be a legtöbb haláleset, ezen belül a legtöbb gyermekvéletlen balesetek következtében hal meg, ezek hátterében sokszor elhanyagolás feltételezhető. A KSH előzetes adatai szerint 2010-ben a gyermekjóléti szolgálatok 191.185 veszélyeztetett gyermeket tartottak nyilván. Az adatok azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, a szakemberek becslései alapján Nyugat-Európában egy feltárt esetre 10, Magyarországon pedig 25 rejtett eset jut!

A bántalmazás sok esetben vezethet a gyermek öngyilkosságához, öngyilkossági kísérletéhez vagy a gyermek eltűnéséhez. 2010-ben 50 fiatalkorú vetett véget az életének Magyarországon és a becslések szerint tízszer ennyien vannak, akik sikertelen öngyilkossági kísérletet követtek el. Rendőrségi források szerint 2010-ben Magyarországon 7.496 gyerek eltűnését regisztrálták, kisebb részük 14 év alatti (összesen 1.788-an), a többiek 14 és 18 év közöttiek. A százezer gyermekre jutó bántalmazás, illetve elhanyagolás miatti halálesetek számát tekintve hazánk hátulról a 4. helyet foglalja el azon a listán, ami a legfejlettebb 27 OECD ország adatait összesíti.

Gyermekbántalmazás minden társadalmi rétegben előfordul, de vannak családi és egyéni rizikófaktorok. A magasabb társadalmi helyzetű családok esetében nem feltétlenül kevesebb a bántalmazás, felfedésük azonban nehezebb, mivel ezek a családok tájékozottabbak, érdekeiket jobban védik.

A bántalmazás/elhanyagolás hosszú távon a gyermek személyiségfejlődésére is kihat. Az utóbbi évek tudományos vizsgálatai igazolták, hogy a koragyermekkorban elszenvedett bántalmazás/elhanyagolás krónikus stressz reakciót vált ki, mely károsítja a kisgyermek fejlődő idegrendszerét, károsodik a gyermek szellemi, érzelmi és szociális fejlődése. A bántalmazott gyermekek körében felnőtt korban sokkal gyakoribb az öngyilkosság, a pszichés zavarok, a különböző deviáns magatartási formák, a bűnözés, az agresszivitás, a depresszió, az alkoholizmus, a drogozás stb. Egy az Egyesült Államokban végzett vizsgálat szerint a bebörtönzöttek 78 százaléka bántalmazott gyermek volt. Ma már közismert, hogy a történelem néhány rettenetes diktátora is gyermekkorában bántalmazás elszenvedője volt. A szexuálisan bántalmazott gyermekek közül sokan válnak prostituálttá. Nagyon gyakori, hogy a bántalmazott gyermek felnőtt korában bántalmazó társat választ magának, vagy maga is bántalmazó szülővé válik. Ezért igen fontos, hogy megtörjük ezt az ördögi kört. (forrás)

Segítenek, telefonáljon!

„Előhívószám vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívhatsz minket éjjel-nappal! Hívd a 116 111-et, ha jól esne valakivel megosztani, mi jár a fejedben! Meghallgatunk, ha szomorú, magányos, vagy dühös vagy. Ha kérdésed van, amit másnak nem szívesen tennél fel, fordulj hozzánk!

Bármi is történt veled, mi melletted leszünk, ítélkezés mentesen gondolkodunk veled közösen. A Kék Vonalnál mindig partnernek tekintünk, úgy gondoljuk, hogy a saját helyzetedről te tudod a legpontosabban elmesélni és megítélni. Hisszük, hogy te ismered legjobban a körülményeidet, ezért a beszélgetés során ügyelőnk kérdésekkel igyekszik segíteni neked, hogy a lehetőségeidet átlásd, és egy számodra megfelelő megoldást találj.

Ne izgulj, nyugodtan telefonálj, akkor is, ha nehezen fogalmazod meg mi bánt, vagy félsz segítséget kérni. Egy barátságos, segítőkész hangra számíthatsz a vonal túloldalán.”

Kapcsolódó

 

kislány

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Gaal György

    2021.08.18 08:16 at 08:16

    Mindez azèrt van mert nincsenek megfelelő büntetèsek.Sokszor nevetsèges ès felhàborìtò.Làsd Gyöngyösi szörny apa aki különös kegyetlensèggel vègezte ki kisgyerekèt.(Halàlra èheztette) ès megùszta 5 èvvel.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük