Banánköztársaság
Arrogáns Orbán-rezsim: fütyülnek a saját törvényeikre is — Lapzsemle
Iványi Gábor annak idején visszautasította Orbán Viktor felkínált gesztusait. Gyanítja, hogy ez is magyarázza mindazt, amit a jelenlegi rezsim a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel (MET) művel. Heti lapzsemle.
„Szabadság, elvtársak”
Idei március 15-i nemzeti ünnepünk előestéjén Iványi Gábort látta vendégül a Klubrádió kiváló műsorsorozatában (Szabadság, elvtársak) Szénási Sándor.
“Szabadság elvtársak – Harmincéves a rendszerváltás.” Ezzel a címmel hallható hetek óta a remek sorozat a Klubrádióban. Szénási Sándor a műsorában “arcokat, történeteket mutat be olyanoktól, akik átélték azt, amit a 90-es évek elején mi is átéltünk, de kicsit más szemszögből.”
A rendszerváltás történetét feldolgozó sorozat szerkesztői keresve sem találhattak volna kiválóbb megszólalót a szabadság ünnepére készülve, mint Iványi Gábor lelkész.
Az a baj, hogy liberális?
„2010 után önöket gyakorlatilag kilökték a pályáról, be nem vett egyháznak minősítették, ma is gyakorlatilag páriaként működnek tovább. Hiába minden megnyert per itthon vagy az európai bírák előtt, a sajtóban is olvasható, hogy nagyon nehezen tudják megfizetni az embereket, akik pedig pótolhatatlan munkát végeznek a MET szervezeteiben. Mindezt a liberális szerepvállalásának „köszönheti”?” — kérdezte Iványi Gábort a Klubrádió „Szabadság, elvtársak!” című műsorában Szénási Sándor. (Iványi Gábor: Nem változtam, szemben Orbán Viktorral)
— „A magyarázat nagyobbik fele valóban erről szól” — erősítette meg a lelkész (a beszélgetés itt hallgatható meg).
— ”Lehetnek más, gyarló emberi szempontok is persze.”
Orbán Viktor, ha szabad itt kiejteni a nevét…
Iványi Gábor hozzáfűzte:
— ”Én nem változtam, a felfogásom, az igazságról vallott nézeteim, a politikai tisztességről vallott nézeteim nem változtak igazán, míg mások, mint például Orbán Viktor (ha szabad kiejteni a nevét ebben a műsorban — tette hozzá némi malíciával) egy hatalmas kört írt le.”
Iványi Gábor figyelemre méltó magyarázattal szolgált ezután: „Eközben én nem változtam, és nem voltam hajlandó elfogadni Orbán felkínált gesztusait.”
Szénási Sándor természetesen azonnal rákérdezett, hogy mire utalt Iványi Gábor?
Mit kínált fel Orbán?
Iványi Gábor elmondta, hogy ez Orbán első kormányzása idején történt, amikor a lelkész az SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő volt. „Támogatást kínált fel, ha én váltok és beállok mögé. Azt üzentem vissza, hogy nem kérek külön támogatást, megelégszem azzal, ami törvényesen jár. Nem váltok, ilyen alapon nem kívánok senki mögé beállni. Érzékeltem, hogy ebből halálos sértődés lett.”
Sértődések
Iványi Gábor hozzátette, hogy hasonlóképpen, sértődés lett a bírálataiból is, pedig azok soha nem a személynek, hanem a cselekedeteknek szóltak. Lehet bírálni őt is, ha esetenként lelkészként nem eléggé diplomatikusan szólalt meg — ismerte el — , de mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mondatai ne egymást oltsák ki, „egyrészt-másrészt”, hanem teljesen egyértelműek, világosak legyenek.
Erőteljes megszólalásait az egyháza helyzete is motiválja, de nemcsak ez: Iványi Gábor megszólalt a menekültek, a romák érdekében és sok más fontos témában.
Példátlan arrogancia
„Egy normális társadalomban nekünk nem eshetne bajunk azért, mert én bírálok bizonyos lépéseket, sőt éppen ezt várnák el egy egyházi vezetőtől vagy egy lelkésztől akinek figyelnek a szavára. Az tehát, hogy nálunk ezért az jár tíz éve, hogy nem szűnik meg a magyar Alkotmánybíróság által is alkotmánysértőnek minősített eljárás — ez egy egyedülálló dolog, azt hiszem. Ehhez olyan arrogancia kell, ami fütyül mindenre, ami törvényes, ami az általános, alapvető emberi jogokat érintő, a magyar alaptörvénynél is erősebb kötés. Egyébként a nemzetközi fórumokon is ugyanezeken az oldalakon találták jogsértőnek a velünk szembeni eljárást” — tette hozzá Iványi Gábor.
„Amikor pedig bíráltam a többi egyházat, annak oka, hogy azok nem is igazán titkoltan azért hallgattak minden ilyen ügyben, mert olyan mértékben, olyan megalázóan vannak benne a hatalom zsebében, hogy az intézményfenntartást és a költségvetésüket féltik. Egyfelől megérteném őket, de másfelől azt gondolom, hogy az egyház mindig is a bizonyságtétel intézménye. Meg kell mutatniuk a világnak, hogy a Jóisten akkor is meg tudja őket tartani, ha a hatalommal szemben kell hajózni” — zárta szavait a Klubrádió műsorában Iványi Gábor lelkész.
Állam és egyház alkuja
Iványi Gábor a rendszerváltás előtti időszakból betiltott istentiszteletekről és hatósági vegzálásról is mesélt a „Szabadság, elvtársak” adásában. (A műsort már indulása idején szemléztük portálunkon.)
Szénási Sándor műsorában a lelkész rendkívül érdekes részleteket osztott meg hallgatóival a hetvenes évek magyarországi egyházi viszonyairól, a pártállam és az egyházi vezetők alkujáról, valamint saját egyházáról, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségről, a viták szükségességéről, arról a dilemmáról, hogy lelkészként mikor szólaljon meg politikai kérdésekben, és elmondta azt is, mit ajánlott neki annak idején a miniszterelnök.
Iványi Gábor lelkész, 1990 és 1994, illetve 1998 és 2002 között szabaddemokrata országgyűlési képviselő volt, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) alapító tagja, a Beszélő alapító szerkesztője, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke.
Helytállás a koronavírus-járvány idején
A Klubrádió hasonló helyzetben küzd a fennmaradásért, mint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. A rádió hagyományosan március 15-e, a sajtószabadság ünnepe környékén hirdeti meg tavaszi gyűjtőhetét. (2020-as jelszavuk: Egyedül nem megy! Részletek a gyűjtésről itt.)
Csütörtökön a rádió reggeli műsorának vendége volt Iványi Gábor és Havasi Zoltán a Budapest Bike Maffiától. https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyorsreggeli-szemely-2020-marcius-19-csutortok-0900-ivanyi-gabor-es-havasi-zoltan-9459
Ők egymást is jól ismerik, karitatív tevékenységük során szorosan együttműködnek, és a rádióműsorban bezámolhattak arról, hogyan teljesítik missziójukat ezekben a nehéz hetekben-hónapokban.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!
- Egy Nagy nevű közgazdász dönti el, hogy az Ön lakhelye mellett lesz-e akkumulátorfeldolgozó
Gerencsér Gábor
2020.03.22 13:17 at 13:17
Ezzel az alakkal aki önmagát hempergeti meg a szarban nap mint nap és remélem ezért szemen is köpi önmagát, SOHA nem volt gerinces, csupán egy hatalomra vágyó, bár azt meg nem érdemlő paprikajancsi, de ennek ellenére a BUTA fidesznyikek megválasztották na ezen utóbbi a legsajnálatosabb.