Árverez a NAV, nem is akármiket! – A soha vissza nem térő alkalom?

Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája kerül hamarosan kalapács alá, az árverést elektronikus úton tartja meg a NAV – írja a Magyar Nemzet.

“Bolhapiacot működtet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)”

Az elmúlt években kocsik és ingatlanok mellett például sírkőnek való márványtömbök vagy ugrálóvárak a hivatalhoz, de számos más furcsa termék is felbukkant már a hatósági árveréseken.

Az utóbbi időben ritka fogásokra tett szert a magyar adóhivatal, és ezeket a műkincseket most el is árverezik. Ilyen többek között Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája

– tájékoztatta a lapot Kis Péter András, a szervezet szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a NAV nem csak a pandémia miatt tartja az árveréseit a virtuális térben.

Az elektronikus licitek bevezetésének legfontosabb indoka a visszaélések visszaszorítása, megszüntetése volt. – Ma már alig tart a hivatal hagyományos árveréseket.

Tavaly százból 94 alkalommal a világhálón találtak gazdára a lefoglalt ingók és ingatlanok – mondta Kis Péter András, megjegyezve, hogy bizonyos alkalmakkor csak a hagyományos módszer jöhet szóba.

Élő állatoknál, romlandó terméknél például helyben kerítenek sort a licitre, de például a nem szállítható, nehezen szétszerelhető gépsoroknál, eszközöknél is ez a helyzet.

A Fehér falú házak között című olajfestmény négymillió forintot ér,

A velencei Canal Grande/Santa Maria della Salute

és a Zebegényi dombok című alkotások pedig tíz-tíz millió forintot kóstálnak

Az elektronikus árverésen tett liciteknek el kell érniük legalább az érték felét. Az ilyen nagyértékű licitek egyébként kifejezetten ritkák, az elmúlt években mindössze 10 ilyen eset volt.

Forrás

terrorizálták

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük