Connect with us

Banánköztársaság

ÁSZ frász, vagy amit akartok

ÁSZ frász, vagy amit akartok
Megosztás

Közfeladatot ellátó költségvetési szervről van szó, ha jól értem, – ÁSZ – amely az országgyűlés legfőbb ellenőrzési szerve gazdasági és pénzügyi szempontból. Elsősorban azt kell vizsgálnia, hogy az előírt törvényeknek megfelelően használják-e fel a nemzeti vagyont, a közpénzt az azzal gazdálkodók. Mit ne mondjak, ezzel azért vannak még gondok.

Párt alapítványok

Hagyjuk most békén az MNB zűrös közpénz felhasználású vásárlásait, befektetéseit. Az ingatlanok megkaparintását és a különböző kulturális szerzeményeket, közbeszerzési fóbiáját ennek a pirospont popsis jobbkéz által vezetett, nemzeti pénzszóró, illiberális államot építő szervezetnek. Erről majd máskor. Nézzük a pártokat alapítványaikkal, és azoknak gazdálkodásait. A pártalapítványi rendszer 2003-as létrehozása óta a német CSU Konrad-Adenauer-Stiftungja (KAS) rendszeres támogatója volt például a Fidesz Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványának, 2006 és 2012 között éves átlagban 10 millió forint körüli összeggel. A konkrét összegekről a pártalapítványi honlapon fellelhető beszámolók többsége hallgat. Viszont, a százezer forint feletti, külföldi ( és félmillió forint feletti hazai) adományokat törvény alapján közzétették.

A példa kedvéért nem maradhattak ki a felsorolásból, az alábbi linkeken elérhető alapítványok sem:

az MSZP pártalapítványa : http://tancsicsalapitvany.hu/ – Együtt pártalapítványa: http://hazaeshaladas.blog.hu/- PM pártalapítvány: http://mmaa.hu/- Liberálisok alapítványa: https://www.facebook.com/ALiberalisMagyarorszagertAlapitvany/- vagy a MOMA pártalapítványa: http://www.szri.hu/- és az LMP pártalapítványa: http://www.okopolisz.eu/.

Pártok

A nagy média felhajtást is kiváltó büntetések közül az ÁSZ. A szervezet közölte, hogy több száz millió forintra bünteti a Jobbikot, amiért az tiltott támogatást fogadott el. Kósa Lajos még meg is hangszerelte az egészet azzal, hogy csak

„segítenek a Jobbiknak, hogy kiszabadulhassanak Simicska Lajos hálójából”.

Cinizmusért neki sem kell a szomszédba menni. Varga részletfizetési ajánlatát már meg sem említem. Nesze neked ÁSZ függetlenség, még egy miniszter is beleszólhat a döntéseibe! És ki írta alá egyébként az ÁSZ, pártokat sújtó végzéseit? A főtitkár? Hogy, hogy nem az elnök? Csak nem betojt? És egyáltalán az ÁSZ csak megállapít, vagy szankcionálhat, büntethet is? Micsoda világ ez a harmadik évezred elején! Naná, hogy anno a Fidesz törvényjavaslata nem kapta meg a szükséges kétharmadot, így aztán a kétharmadot nem igénylő településkép-védelmi törvényben erőltette át a parlamenten a pártfinanszírozási kérdéseket. A nagy nemzeti törvénygyári futószalagon, az automata gombnyomogatók legyártották az újabb selejtet.

Következtetés

Az ÁSZ nem hatóság. A jogszabálysértést nem torolhatja meg, csak jelezhet a hatóságok felé, mert ez a dolga és nem a büntetés. Hogy melyek ezek a hatóságok, azt pedig az alaptörvény határozza meg, melyet most éppen annak létrehozói sértettek meg azzal, hogy az igazságszolgáltatás megkerülésével sújtották a pártokat. A törvénysértő ÁSZ, pártokat sértő pénzbírságának befizetését meg kell tagadni, mert miközben például az ÁSZ közleményben jelezte, hogy a Jobbiknak 15 napja van befizetni a 330 milliós büntetést, addig mára az ellenzék számára nyilvánvalóvá vált, hogy számukra nincs más választási lehetőség ezek után, mint az ÁSZ-intézkedés teljesítésének elutasítása.

Mert valamit tenni kell! Elhangzott a 2014-es Tusnádfürdői Szabadegyetemen is, hogy új magyar államrend lesz kialakulóban. Az illiberális államépítés ideje jött el. A „democsokráciában” fogant banánköztársasági jellemzők ott vannak már a hazai viszonyokban. Ezt bizonyította most az ÁSZ is! A frászt hozta ránk Orbán megint! A feltámadás, az újjászületés ünnepe után végleg meg kell tőle és hatalmától szabadulni!

Színjáték lehet az ÁSZ mártírgyártása

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük