Connect with us

Budapesti hétköznapok

Aszex Pride – Budapesten rendezik a világ első felvonulását

Megosztás

2023. április 15-én, szombaton történelmi eseménynek ad otthont Budapest. A Magyar Aszexuális Közösség ugyanis megtartja Magyarország – sőt, a világ! – első aszex felvonulását – írta meg a Humen online.

Megosztás

2023. április 15-én, szombaton történelmi eseménynek ad otthont Budapest. A Magyar Aszexuális Közösség ugyanis megtartja Magyarország – sőt, a világ! – első aszex felvonulását – írta meg a Humen online.

Cél: a láthatóság növelése

Nemcsak azokat várjuk, akik rajta vannak az aszexuális spektrumon, hanem a szövetségeseinket is, akik szerint fontos az aszex láthatóság növelése

– olvasható a felvonulás Facebook-eseményének leírásában.

Az Aszexualitás Nemzetközi Napja április 6-a, és a szervezők ehhez minél közelebb szerették volna megtartani a felvonulást.

A gyülekező az V. kerületi Erzsébet téren lesz délután három órától, ahonnan a Hősök terére sétál a tömeg.

Sulyok Viktória, a Magyar Aszexuális Közösség alapító tagja a lapnak elmondta: Aszex Pride-ra azért van szükség, mert az aszexualitás láthatatlan szexuális irányultság, és a többségi társadalom fejében hatalmas zűrzavar van ezzel kapcsolatban.

„Aszexként meg akarjuk mutatni, hogy létezünk, és semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki nem (vagy csak ritkán, bizonyos körülmények között) érez szexuális vonzalmat. Egyrészt meg akarjuk szólítani a nem aszexuális embereket, másrészt meg akarjuk mutatni a rejtőzködő aszexeknek, hogy nincsenek egyedül.”

„…Ez a bolygónk első kimondottan aszex pride-ja…”

Aszexek Magyarországon és külföldön is részt vesznek Pride-okon, de én nem találtam arra bizonyítékot, hogy rendeztek már Ace Pride-ot bárhol is.

Sulyok hozzátette: az elmúlt években számos olyan törvény lépett itthon hatályba, amely az LMBTQ-közösséget támadja. Kevés szó esik arról, hogy az aszexuális közösséget mindez hogyan érinti.

„Orbán Viktorék nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mi is létezünk. Szerintem ennek is köszönhető, hogy a programjaink egyelőre teljesen nácimentesek. Plusz ott van az is, hogy rólunk mindenki azt hiszi, hogy szende szüzek vagyunk, akik otthon hímeznek a sarokban”.

Szerinte:

„Egy homoromantikus aszexet (vagy egy bi-, pán- stb. romantikusat), akinek azonos nemű partnere van, ugyanolyan negatívan érintik a melegellenes törvények, mint egy alloszexuális (tehát nem aszex) meleget. Ugyanígy egy szürke aszex vagy demiszex arcot, aki egyébként a saját neméhez (is) vonzódik. Ha egy aszex egyedülállóként szeretne örökbe fogadni, ugyanúgy ki van zárva a lehetőséből, mint bárki más (ez persze nem aszexspecifikus).”

Szerző