Connect with us

Ez a nap

Átadták az idei Raoul Wallenberg díjakat

Megosztás

Az 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti Svéd Nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint húszezer ember életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el, vagy védett házakba menekítette őket.

A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta,

a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg, de egyes források tudni vélik, hogy még évekkel később is fogolyként élt. Utoljára 1945. január 17-én látták élve Budapesten.

Raoul Wallenberg 1945. január 17-én indult Debrecenbe, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal és a szovjet főparancsnoksággal tárgyaljon, de soha nem érkezett meg oda. Szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen.

Raoul Wallenberg Egyesület és a Raoul Wallenberg Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

részvételével az életmentő emlékére 2010-ben díjat alapított. Az alapítók a díj adományozásával etikai mércét és példát kívántak állítani a magyar társadalmi és politikai közélet elé.

Minden évben szeretnék elismerni azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a hátrányos helyzetben élők, a diszkriminációt elszenvedők érdekében. A díj alapítói szeretnének hozzájárulni az előítéletes magatartás, a rasszizmus, antiszemitizmus, a cigány-ellenesség leküzdéséhez.

Az elmúlt évek díjazottai a magyar társadalom széles köréből kerültek ki,

kiemelkedő munkásságuk révén, méltók Wallenberg szellemiségéhez. A teljesség igénye nélkül, a kitüntetettek között volt

  • Bódis Ildikó író, független dokumentumfilmes, pszichológus;
  • Dr. Beer Miklós, római katolikus püspök;
  • Dr. Szita Szabolcs történész;
  • Vadász Magda a Bét Jehuda világi vezetője;
  • Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium korábbi igazgatója;
  • Incze Zsuzsa, a Csellengők című tévéműsor szerkesztője;
  • Tódor János újságíró;
  • Csonkáné Lakatos Klára, a Hosszúpályi Egységes Óvoda, Bölcsőde Cigány Nemzetiségi Tagintézmény vezetője.
  • Elismerték továbbá a nyíregyházi zsidó hitközség lapjának, a Sófárnak és a Jákim Stúdió Színházi Társaságnak a munkáját is.

Az idei Wallenberg kitüntetéseket január 16.-án adták át a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége székházának Goldmark termében

Beszédet mondott Sebes József, a Raoul Wallenberg Alapítvány elnöke, Horváth József, a MAZSIHISZ alelnöke és, Kovács István helyette államtitkár az EMMI képviselője.

Fotó: facebook

A Raoul Wallenberg – díj 2020. évi kitüntetettjei:

  • Majsai Tamás református lelkész, történész,
  • Kaczvinszky Barbara újságíró, dokumentumfilm-rendező,
  • Setét Jenő polgárjogi aktivista,
  • Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi független polgármestere,
  • Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke
  • Szigeti Jenő, a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze, egyháztörténész.

A Városi Kurír szerkesztősége valamennyi díjazottnak gratulál. Nagy örömünkre szolgál, hogy a díjazottak között van szerkesztőségünk külső munkatársa Kaczvinszky Barbara is. Példamutató életútjuk minta lehet a magyar társadalom számára hiszen hazánkban továbbra is élnek azok az ellentétek, amelyek megkülönböztetik az egyik embert a másiktól, annak függvényében, hogy milyen társadalmi csoportba tartozik. Egy ország nem élhet gyűlölködésben, nem lehet idegengyűlölő, nem lehet közömbös a szenvedők, a társadalom peremén élőkkel szemben. Mindannyian magyarok vagyunk, a bőrünk színétől függetlenül. Itt születtünk, közös az anyaföldünk, itt szeretnénk boldogulni. De ezt csak békésségben, felebaráti szeretetben, a másik ember tiszteletével érhetjük el.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük