Connect with us

Kerítésen túl

Hallott már ilyet? Autós karácsonyi vásár az új módi!

karacsonyi-vasarlas
Megosztás

Ausztriában csak óvatos nyitásra lehet számítani az egészségügyi zárlat december 7-i feloldása után, erről beszélt Sebastian Kurz osztrák kancellár. Csehországban már csütörtökön feloldják a járvány miatt bevezetett intézkedések egy részét. Németországban viszont, ahol már egymillió fölött van a fertőzöttek száma, még hetekig maradnak a korlátozások.

… és nálunk?

Orbán Viktor a minap belengette, hogy egy hét múlva döntenek arról, hogy milyen lesz a 2020-as év karácsonya Magyarországon.

… és külföldön?

Ha szigorú korlátozások mellett is, de újra tarthatnak miséket a francia katolikus templomokban. Sokan azonban nem értenek egyet azzal, hogy legfeljebb harminc ember vehet részt a szertartáson.

„Ha alá kell írnom egy petíciót, akkor alá fogom, mert ez teljesen abszurd, főleg, miután itt van az advent”

– mondta egy párizsi hívő.

A francia államtanács közben kötelezte a kormányt arra, hogy három napon belül módosítsa a részvételi korlátozást a miséken.

Franciaországban szombaton kezdődött meg az általános egészségügyi zárlat feloldása három lépcsőben, miután folyamatosan csökken a koronavírusos fertőzöttek száma.

Londonban még mindig tart a leállás,

ami ellen több százan tüntettek a hétvégén. Sokan közülük összeesküvés-elméleteket hangoztattak.

„Nem akarom, hogy beoltsanak, a barátaimmal együtt szabadon akarom élni az életemet. A járvány egy kitaláció, ennek ürügyén akarják átrendezni az egész világgazdaságot.”

– mondta az egyikük. A rendőrség több mint hatvan tüntetőt őrizetbe vett.

A bajor ötlet….

Bár a hagyományos karácsonyi vásárokat nem lehet megtartani a járvány miatt Németországban, egy bajor városban autós vásárt rendeztek.

„Hátul gurulnak be a vendégek, megkapják az étlapot a Mikulástól, aztán amíg a standokig érnek, eldöntik, mit akarnak, így járnak standról standra.”

– magyarázta az ötletgazda.

Moszkvában sem mondtak le az ünnepi hangulatról

A Vörös téren idén is van korcsolyapálya, amely azonban a járvány miatt természetesen kevesebb vendéget fogad egyszerre. Az orosz fővárosban egyébként továbbra napi hétezer fölött van az új fertőzések száma.

Csak egy javaslat….

Ne attól tegye függővé, hogy nagy családi- és baráti körben ünnepli a karácsonyt, hogy mit mond a regnáló kormány feje, hanem gondolja végig, hogy mi fontosabb a koronavírus-súlytotta időben: egymás esetleges megfertőzése, vagy telefonon kívánni a sok boldogságot és kivárni a találkozással a vírus csitulását.

Forrás

pápa

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük