Connect with us

Koronavírus

Abortusztilalom? A jövő elkezdődött?

szomorúság
Megosztás

Az új emberminiszter biztosan nem lenne gátja annak, ha a kormány bevezetné az abortusztilalmat. Ezt jelzi, hogy Kásler Miklós szerint már húszmillióan lennénk, ha nem volna legális a művi terhességmegszakítás. A jövő elkezdődött…

Még le sem tette miniszteri esküjét,

az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) új vezetője máris gondoskodik a sajtó mindennapi betevőjéről. Ezúttal egy igen kényes téma kapcsán mutatta meg a foga fehérjét a leendő tárcavezető.

A Mérce szúrta ki Kásler Miklós – vélhetően tudatosan megfogalmazott – véleményét, miszerint,

ha nem lenne abortusztörvény, akkor körülbelül 20 millió magyar élhetne jelen pillanatban az országban.

Az üzenet egyértelmű: a művi terhességmegszakítás legalitása okolható Magyarország elöregedő társadalmáért, enélkül nem lenne semmi probléma.

Az adatok ezt nem támasztják alá:

2017-ban 28 500 abortuszt végeztek el Magyarországon és 59 ezer fővel fogyott a népesség – tehát ha minden elvégzett abortusz helyett gyerek született volna, a népességfogyás akkor sem állt volna meg, csupán kisebb mértékű lett volna.

Az új „emberminiszternek” a mai fiatalokról sincs túl jó véleménye. Megfogalmazása szerint

a tinédzser lányok nem tudják, ki a gyerekük apja, mert „a diszkóban kábítószer hatása alatt nem tudják kontrollálni, hogy mit cselekszenek.”

Ez  jól rímelne a Kádár féle „Coca-Cola mámorban fetrengő”  nyugati fiatalság hazug rémképre.

Az sem túlzottan meglepő,

hogy pont olyan embert választottak Balog Zoltán utódjául, aki az idézett mondat tanúsága szerint az abortusz hozzáférhetőségét átkozza. Hiszen másról sem szólt a kormányzati kommunikáció a választások óta, mint a magyar népesség csökkenésének leállításáról, és a nők ebbéli felelősségéről.

Emellett viszont a Fidesz gyakran hangoztatott keresztényi szemlélete és a magyar gyerekek számával kapcsolatos fixációja (az abortusz tekintetében mélyen vallásos elveket követő lengyel kormánnyal ápolt barátságos viszonyról nem is beszélve) többekben megkongathatta már a vészharangot.

Vajon mikor következik be az abortuszhoz való hozzáférés szigorítása, esetleg a terhességmegszakítás kriminalizálása?

– teszi fel a költőinek aligha nevezhető kérdést a Mérce.hu

Nem minden előzmény nélküli Kásler megfogalmazása. Sőt, az EMMI leendő vezetőjének szavainak riasztó értelmezést ad egy korábbi intézkedés.

Néhány hónappal ezelőtt

a kormány fogalmazta meg egyértelműen az üzenetét azoknak a keresztényi értékeket sárba tipró nőknek, akik a Magyarországon egyébként még törvényes és éppen ezért legális abortusz mellett döntenek: lesznek olyan – amúgy az adófizetők pénzén fenntartott – intézmények, ahol nem vállalnak terhesség-megszakítást.

Két, korábban igencsak közkedvelt egészségügyi intézmény csaknem 8 milliárdos állami támogatást kapott a szülészeteik korszerűsítésére. Ez volt a jó hír. A java azonban csak ezután következett:

a Bethesda Kórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház a pénzért cserébe „istibizti” meg kell ígérniük: nem lesz náluk hálapénz, és nem lesz többé abortusz.

Előbbi vállalást most tegyük zárójelbe (mást nem is tehetünk, hiszen ellenőr legyen a talpán, aki lebuktatja majd a borítékok adásvételét)! Nézzük meg viszont közelebbről a másik, az abortuszmegtagadásról szóló ígéretet! Nem tudni, mi volt hamarabb, az önkéntes vállalás, vagy a kilátásba helyezett pénzjutalom, a lényegen vajmi keveset változtat.

A lényeg nem több és nem is kevesebb annál, mint hogy kormányunk megüzente:

vége az ukmukfukk abortusz korának, ehhez csapják alighanem hozzá hamarosan a lombikbébik világra segítését, és a mesterséges megtermékenyítés megszigorítását is.  

A magzatelhajtást elutasító kórházakban eztán a legkorszerűbb műszerpark, jól képzett személyzet fogadja majd az anya-jelölteket.

És hogy mi vár az emberi és állampolgári jogukkal ezernyi ok miatt élni akaró nőkre az “abortusz klinikákon”? Alulfinanszírozott, elhanyagolt, műszer- és szakemberhiánnyal küzdő szülészetek. Mert megérdemlik…

Az abortusztilalom esetleges bevezetése a hívők szerint  nem más, mint a keresztényi gondoskodás megnyilvánulása. Tehát az illetékesek vigyáznak a nőkre. A maguk módján. Óvják őket a döntés terhének súlyától. Döntenek helyettük.

Érezzék hát a törődést!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük