Connect with us

Kerítésen innen

Az Áder- Weisz páros utolsó évzáró-nyitó köszöntője – Kuriózum: a köztársasági elnök egyszer elmosolyodott!!!!!

Megosztás

Az Áder- Weisz páros utolsó évzáró-nyitó köszöntője – Kuriózum: a köztársasági elnök egyszer elmosolyodott!!!!!

Az Áder- Weisz páros utolsó évzáró-nyitó köszöntője - Kuriózum: a köztársasági elnök egyszer elmosolyodott!!!!!
Megosztás

„Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés” – mondta Áder János köztársasági elnök a Himnusz elhangzása után a közmédia több csatornáján közvetített újévi köszöntőjében.

„az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt….”

Idézett a közelmúltban elhunyt világhírű magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály egyik írásából:

„az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt. (…) Láthatjuk magunkat folyton áldozatként, de mennyivel más megelégedéssel elmerülni a munkában”.

Hangsúlyozta, hogy tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat, győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett. Mint mondta, az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap, a kalendárium:

„keressük az ünnepnapokat, rögzítjük a családi eseményeket, a fontos határidőket (…) A valóság azonban olykor átírja a terveket.

Áder János arról is beszélt, hogy az előttünk járó nemzedékek többször átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult. Példaként azt említette, hogy Márai Sándor naplójában leírta, milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt. A második világháború legsúlyosabb hónapjaiban mindenki elszokott attól, hogy terveket szövögessen, távlatokban gondolkodjon.

„Ma valahogy így vagyunk a világjárvánnyal, annak is immáron a második esztendejével”.

2021 sok mindenben hasonlított 2020-hoz,

a járvány hullámainak megfelelően jobb és rosszabb időszakok váltották egymást. Az államfő szerint a járvány két esztendeje között az volt az óriási különbség, hogy 2021-ben már rendelkezésre álltak a védekezéshez szükséges eszközök.

„Az oltások lehetővé tették, hogy életeket mentsünk”,

és kevesebb korlátozással tudjuk átvészelni a járványt – mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy ma a világ leginkább ünnepelt tudósa Karikó Katalin, az újgenerációs koronavírus-vakcinához szükséges technológia kidolgozója. Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy

gondoljanak mindazokra, akiknek „nevét sem tudjuk”, pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, „óvták a biztonságunkat, védték határainkat”, földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.

Az újévi naptárban még nem látható, hogy melyik az a hónap, az a hét, az a nap, amikor

„végre felszabadulunk a járvány nyomasztó, fenyegető terhe alól”, mindenki türelme, figyelme, kitartása kell ahhoz, hogy ez mielőbb megvalósuljon

– szögezte le Áder János, aki beszéde végén ismét Márai Sándort idézte:

„az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele”.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

(Fotók: Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni jeltolmács, siket esélyegyenlőségi aktivista az államfő újévi köszöntőjének televíziós felvételén a Sándor-palotában 2021. december 29-én. MTI/Illyés Tibor)

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2022.01.01 19:57 at 19:57

    Áder elmosolyodott?Nyilván eszébejutott,hogy 4 milla lesz a nyugdíja. Én is mosolyognék,ha az enyém annyi lenne. Azt mondta Áder,hogy .-„az életünket élhetjük sakkbábuként,külső erők által irányítva,vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt”.Vajon Ádernek sose tűnt föl,hogy ő egy sakkbábu volt orbán kezében,és orbán által volt irányítva?Áder hangját nemigen hallottuk,még akkor sem,mikor elvárható lett volna,hogy 1-1 kérdésben állást foglaljon a nyilvánosság előtt.Egyszóval,a nemkevés közpénzért nem szaggatta az istrángot…Személy szerint én nagyon nem sajnálom,hogy Áder eltűnik,senkinek sem fog hiányozni. Lesz helyette másik aláíró-automata….

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük