Connect with us

Kerítésen innen

Az „Alaptörvény asztala” sikerén felbuzdulva jön a kötelező Nemzeti hitvallás kifüggesztés!

Megosztás

Emlékeznek még, amikor 2011-ben elrendelték a nemzeti Alaptörvény asztala használatát, amit rögvest kötelezővé tettek minden önkormányzati épületben? Azt is precízen szabályozták, hogy kell kinéznie.

Hollik kollégájuk egy mondatban bolsizta le Orbánt, Matolcsyt, Deutschot
Megosztás

Emlékeznek még, amikor 2011-ben elrendelték a nemzeti Alaptörvény asztala használatát, amit rögvest kötelezővé tettek minden önkormányzati épületben? Azt is precízen szabályozták, hogy kell kinéznie. Üveglap és abrosz is járt alá, egy külön helyiségben székkel együtt kellett kitenni, ami sok helyütt gondot okozott, mert nem volt „külön” helyiség. Azt is előírták, hogy dekorációval kell ellátni, amit számos vidéki településen úgy értelmeztek, hogy virággal ajánlatos díszíteni.

Az alaptörvény asztalához ezenkívül törvényszolgát rendeltek,

aki a jegyző utasításának megfelelően segítette az állampolgárokat, ha meg szerették volna rendelni a gyémánt szilárdságú, ám megszületése után többször módosított alaptörvényt.

Tízezer forintért lehetett például megrendelni a Fidesz nemzeti hitvallásának díszkötésű példányát.

Nincs arról adat, hogy mennyi kelt el belőle. Annyit lehet biztosan tudni, hogy a rövidített, papírkötésű és ingyenes változatot félmillióan „igényelték”. Az ötletgazda Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott – aki színházi rendezőként gondoskodott az ötvenes éveket idéző akcióról – sikerként könyvelte el az alaptörvény asztala kezdeményezést, és úgy nyilatkozott, „ez egy lépcső volt” (ahhoz, hogy szorgos népünk megismerje az alkotmányt).

Kerényi szerint az sem volt gond, hogy az állampolgárok a módosítások ellenére is az eredeti, 2011-ben elfogadott, a plágiumvád miatt lemondatott Schmitt Pál államfő által aláírt változatot kapták. (Forrás)

Telt-múlt az idő….

Csütörtöktől minden kormányzati középületen a szerv vezetője által meghatározott, méltó és jól látható helyen kell kihelyezni a Nemzeti hitvallást, amelynek szövege itt érhető el.

 

A kihelyezett Nemzeti hitvallás megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell – szól a határozat, amely azt is kimondja, hogy

„a színes formátumban, nyomdai kivitelezésű Nemzeti hitvallást 500 × 700 mm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.”

Forrás

 

Az "Alaptörvény asztala" sikerén felbuzdulva jön a kötelező Nemzeti hitvallás kifüggesztése!

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Neaddfel

    2021.08.05 17:32 at 17:32

    ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART.
    ***
    Na ez itt a baj eftásak, hol van itt a nemzetközi proletáriátus, meg a LMBTQ, meg a BLM, a térdeplésről már nem is beszélve.

  2. Pingback: Tessék mondani kormany.hu, hogyan kell "megállni a magyart"? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük