Connect with us

Banánköztársaság

Az áruló ügynök típusai – A jó, a rossz, és a kétkulacsos

Megosztás

A hatalom már csak olyan, hogy nemcsak az ellenség, de saját polgárai után is kutakodik. minden korban, minden országban számíthatott rá az ott élő, hogy kormánya kémkedik utána, igyekszik belesni, legféltettebb titkai, magánélete függönye mögé. Nincs tehát olyan rendszer, amelyikben a lenne nagy keletje a spionoknak. Furcsa jószág az ügynök.

mesterkém,
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Egyik sem volt jogállami

spion

Pixabay

„A rendszerváltás előtt Magyar-országon nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése nem lehetett jogállami” – fogalmazott a Sólyom László vezette szakértői bizottság, amelyet 2002-ben Medgyessy Péter kormányfő bízott meg azzal, hogy véleményezzék az ügynökmúlt feltárásával kapcsolatos helyzetet és törvényalkotói teendőket. A Sólyom-bizottság tehát az összes pártállami titkosszolgálat – nem csak a III/III. – esetében mondta ki, attól, hogy részben jogszabályok alapján is működött és „esetleg tehnikailag” ugyanazt végezte, mint a jogállami nemzet-biztonsági szervek (kémelhárí-tott és hírszerzett), még nem vált jogállami módon működővé.” (HVG)

Az ügynökeit és besúgóit minden rendszer védi, de az elbitangoltaknak nincs visszaút.

Kapcsolódó

Frissítve! A kormánymédia közölte a „Soros-ügynökök” listáját – halottak is vannak rajta

 

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük