Budapesti hétköznapok
Az e-rolleresek dupla annyi baleset okozói, mint elszenvedői
Idén szeptember 16-22. között rendezik meg a Biztonság Hetét, a programokkal szeretnék az elektromos rollerek, illetve valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre irányítani a figyelmet a szervezők – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-t.
Elriasztó adatok
A szervezet felidézte: a legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319, személyi sérüléssel is járó baleset okozói vagy elszenvedői voltak az e-rollereket használók.
A közlekedésben a kerékpárosok és a gyalogosok fokozott veszélynek vannak kitéve, őket érinti az összes hazai baleset 35 százaléka, illetve a halálos balesetek 36 százaléka.
Az elmúlt években csökkent ugyan a balesetek száma a korábbiakhoz képest, de az utakon még mindig 2000-2100, gyalogosokat érintő baleset történik, amiből évente több mint 100 végződik tragédiával.
És akkor még a biciklisekről nem is beszéltünk
A kerékpárosokat érintő balesetek részaránya az összes baleseten belül 20 százalék, a halálos kimenetelű baleseteken belül a kerékpárosokat érintő balesetek részaránya 11 százalék – ismertette a Mabisz.
Az e-rolleresek dupla annyit baleset okozói mint elszenvedői
A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az e-rollerrel közlekedők több mint kétszer annyi balesetet okoztak, mint amennyinek a károsultjai voltak. Ez a Mabisz szerint jelzi, hogy az e-rolleresek közlekedési kultúrája, illetve KRESZ-ismeretei is elmaradnak a közúti forgalomban járművel résztvevők általános ismereteitől.
A legtöbb, 117 baleset Budapesten történt, csaknem ötször annyi, mint a második helyezett Pest vármegyében, és a fővárosban közel két és félszer annyi károkozó e-rolleres volt, mint károsult.
Az új járművek beillesztése a KRESZ-be
A közben felmerülő kérdések tisztázása a közúti forgalom szempontjából időigényes folyamat, amely jelenleg is tart. Ugyanakkor a folyamat részeként július 16-tól egyes mikromobilitási eszközökre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni – emlékeztetett a szervezet.
A biztosítói szövetség közleménye szerint hét éve keresték meg az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottságot (ORFK-OBB) a kezdeményezéssel, hogy szervezzék meg a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára.
Ebből nőtte ki magát az országos rendezvénysorozat, amelynek helyszínein az elmúlt években mintegy 95 ezer gyereket sikerült megmozgatni.
A programokhoz az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságot a lehető legszélesebb értelemben kezelve hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának erősítésére.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó