Koronavírus

Az egész világon újra támad a koronavírus – Izraelben komolyan veszik a veszélyt, nem úgy mint nálunk

koronavírus

Izraelben növekszik a betegszám a koronavírus-járvány hatodik hullámában, ezért Jaír Lapid miniszterelnök és Nicán Horovic egészségügyi miniszter megbeszélést tartott vasárnap a miniszterelnöki hivatalban Jeruzsálemben a további lépésekről.

Dinamikus készenlét

A helyzetértékelő értekezleten az egészségügyi minisztérium szakemberei ismertették az adatokat, és javaslatokat tettek az ország vezetőinek. Célként jelölték meg a mindennapi élet lehető legmagasabb szintjének fenntartását a járvány és a szükséges intézkedések mellett – jelentette a Maárív című újság vasárnap. A szakértők a „dinamikus készenlét” elvét hangsúlyozták, vagyis az intézkedéseket a koronavírus-megbetegedések megfigyelésével, a megbetegedések növekedésével összhangban, a helyzet változásának függvényében fogják meghozni. Továbbra is folyamatosan szinten tartják a gyógyszerkészleteket és biztosítják a szükséges beszerzéseket.

“A repülőtereken és Izraelben is a turistaszezon csúcsához közeledünk. Ez hatással lesz a terjedési sebességre, ezért fontos a készenléti szint fenntartása”

– mondta Lapid a megbeszélésen, ahol köszönetet mondott az egészségügyi hatóságoknak a hatékony járványkezelésért.

Önkéntes tesztelés, karantén és maszk viselés

Horovic gyanú esetén tesztelésre, és ha bebizonyosodik a fertőzöttség, akkor a karantén betartására szólította fel a lakosságot a növekvő betegszámok miatt, valamint zárt terekben a maszkviselést javasolta mindenkinek, különösen a veszélyeztetett csoportoknak.

Az egészségügyi minisztérium csekélyebb szombati tesztelésen alapuló adatai szerint az előző napon 6863 új vírushordozót azonosítottak, és 42,46 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 96 558 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, a koronavírus-járvány megjelenése óta 4 371 906 fertőzöttet regisztráltak a mintegy 9,4 millió lakosú országban. A tárca szerdai jelentése szerint a kórházakban fekvő 1107 beteg közül

342-NEK SÚLYOS AZ ÁLLAPOTA.

44-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és egy beteget műtüdővel lélegeztetnek.

Oltani, oltani, oltani!

Izraelben már 207 település tartozik az „erősen fertőzött” kategóriába, 32 helység minősül közepesen, 25 pedig enyhén fertőzöttnek, és 16 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.

Tavalyelőtt december vége óta 6 712 425, ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,18 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 501 375-en kaptak, és 828 992-en adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást is. Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 977-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban 29-en vesztették életüket, ami 23,7 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.

-írta meg az index.

Kapcsolódó

Szólj hozzá!