Connect with us

Ez a nap

Az éhenhaláshoz sok, az élethez kevés

Zita
Megosztás

Debrecenből mostanában csak az ellenzéki torzsalkodásról tudósítottunk, végre valami jó hírt is közölhetünk. A Hajdú-Bihar megyei szocialisták, és a megyei nőtagozat tagjai hosszú évek óta figyelemre méltó karitatív tevékenységet folytatnak. Meggyőződésük, hogy civilek, egyesületek, szociálisan érzékeny pártok csak együtt  képesek  arra, hogy enyhítsenek a nincstelenek kiszolgáltatottságán.

Szép hétfő a kisnyugdíjasnak

Hétfőn délelőtt Gurmai Zita,  a szocialista frakció vezetőhelyettese hétfőn, két programja között Juhászné Lévai Katalinnal, a nőtagozat megyei vezetőjével, és Szabó Zoltánnéval együtt meglátogatott egy nehéz körülmények között élő debreceni kisnyugdíjast.

Zita

Kép: a szerző

Az MSZP nőtagozatának elnöke nem érkezett üres kézzel. Közel fél mázsányi száraz ételt, és ruhát, továbbá ágyneműt hozott magával.

A több hétre elegendő csomagban olaj, cukor, száraz tészta, tej, konzervek és sok más élelmiszer volt, ami a hölgy életét kicsit könnyebbé tesz

A kisnyugdíjas elmondta, hogy nagyon nehéz körülmények között él, jóval 100 ezer forint alatti juttatásából hóvégére, mire minden számláját rendezi -bármennyire is takarékoskodik-, egy fillérje sem marad. Nagyon sokszor annak is örül, ha levesre való akad a lakásában. Nem igazán érti, hogy több évtizedes dolgos élet után, miért nem tud -sok százezer társához hasonlóan-tisztességes, emberi körülmények között élni. A nyugdíja az éhenhaláshoz sok, az emberi élethez nagyon kevés.

Hamarosan jönnek a több napos ünnepek

Gurmai Zita:

„Sajnos nem juthatunk el mindenkihez, de október 13.-a után, a baloldali vezetésű önkormányzatok egyik legfontosabb feladatuknak az elesettek felkarolását tekintik majd. Minél több településen zavarják el Orbán helytartóját, annál nagyobb az esélye annak, hogy enyhül a szegénység, csökken a nélkülözők száma. Ez is a tétje a három hét múlva sorra kerülő voksolásnak. Teréz anya mondta:Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Hegedűs Imre

    2019.09.23 20:53 at 20:53

    A baj csak az hogy már az is csoda lesz ha ellenzéki szervezet akár egyetlen mandátumot szerez Debrecenben. Ugyanis 3 ellenzéki jelölt áll szemben minden fideszessel, mind magát hirdeti esélyesnek – előválasztásra nem hajlandók és többet foglalkoznak egymással mint bármi mással.
    Most is megyek szavazatot szedni – de sajnos ezúttal szinte értelmetlennek tartom. A Fidesznek szinte ahhoz kell csalnia – hogy ne kapja meg mind a 23 körzet mandátumát. Ilyen helyzetben pedig az ígéretek nem sokat érnek.

  2. apeeng

    2019.09.24 23:11 at 23:11

    A nehéz körülmények közt élő debreceni kisnyugdíjas legalább boldog néhány napig…és a többi millió kisnyugdíjas meg boldogan olvassa a híreketerről a felemelő aktusról?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük