Connect with us

Kiemelt hírek

Lehet még meglepetés! – Ez az éjféli állás az ellenzéki előválasztás voksainak eddigi feldolgozottsága alapján – Folyt. köv.: csütörtökön 9 órától!

MZP
Megosztás

Délután óta csöpögnek az adatok a feldolgozottság függvényében az ellenzéki előválasztás eredményéről. Ezek a szerda éjféli hírek a Telex összesítése alapján.

Jönnek a budapesti adatok, Karácsony rögtön nagyot nyert, lehetnek itt még meglepetések

Most először jött eredmény budapesti választókerületből, amit nagy fölénnyel rögtön meg is nyert Karácsony Gergely, akinek a 35, eddig összeszámolt választókerületből eddig ez csak a harmadik győzelme. Ez viszont igen meggyőző.

Budapest 1. számú választókerületében, amely az I. és az V. kerületet, illetve a szomszédos kerületek egy részét foglalja magába, Karácsony nagy fölénnyel nyert, 4277 szavazatot kapott, a második Márki-Zay Pétet lett 2521 szavazattal. Az eddig szinte mindig nyerő pozícióban lévő Dobrev itt csak a harmadik, ő 1789 szavazatot kapott. Ez is jól mutatja, hogy a jelöltek közötti arányok a későbbiekben még módosulhatnak attól függően, hogy kinek mekkora támogatottsága van Budapesten vagy az ország különböző pontjain.

Jámbor András már ünnepel a VIII. kerületben

Bár még hivatalos eredmény nincs, a szivárgó adatok alapján Jámbor András vezet Budapest 6. választókerületében, amelyhez a VIII és IX. kerület egy része tartozik.

Az MSZP-Párbeszéd jelöltjének három ellenfele van: Csordás Anett (Momentum), Demeter Márta (Jobbik) és Manhalter Dániel (DK). Jámbor már most ünnepel, és erről egy fotót is megosztott Facebook-oldalán.

Így állnak most a miniszterelnök-jelöltek a választókerületek kb. egyharmadának eredményei alapján

Az eddig összeszámolt 35 választókerületből

  • Dobrev Klára 31 választókerületben,
  • Karácsony Gergely 3 választókerületben,
  • Jakab Péter 1 választókerületben kapta a legtöbb szavazatot.

Karácsony csak egyet nyert az ötből, mégis több szavazatot kapott

Megint kijött öt választókerület eredménye. Az ötből négyet ismét Dobrev nyert, Karácsony csak egyet, egy budapestit. Ott viszont annyira sokan szavaztak, és annyival többen szavaztak Karácsonyra, hogy ha összeszámoljuk az öt körzetet, Karácsonyra több mint 100 szavazattal több érkezett összességében.

Budapest 1. vk.

Karácsony: 4277
Márki-Zay: 2527
Dobrev: 1789
Fekete-Győr: 440
Jakab: 276

Pest megye 4. vk. (Vác és környéke)

Dobrev: 1897
Karácsony: 1551
Márki-Zay: 1344
Jakab: 755
Fekete-Győr: 246

Pest megye 9. vk. (Nagykáta és környéke)

Dobrev: 1133
Jakab: 604
Karácsony: 573
Márki-Zay: 506
Fekete-Győr: 62

Heves megye 1. vk. (Eger és környéke)

Dobrev: 2215
Karácsony: 1360
Márki-Zay: 1002
Jakab: 705
Fekete-Győr: 239
Hajdú-Bihar 1. vk. (Debrecen és környéke)

Dobrev: 2263
Karácsony: 1660
Márki-Zay: 1419
Jakab: 588
Fekete-Győr: 240

Pálinkás József a választókerületét sem tudta hozni, a DK jelöltje indulhat Kósa Lajos ellen

Hajdú Bihar 1-es választókerületében várhatóan Kósa Lajos ellen indul majd az ellenzéki előválasztás győztese, aki a DK jelöltje lett. Itt indult az Új Világ Néppárt miniszterelnökjelölt-jelöltje, de itt is alulmaradt. Az eredmények így alakultak:

  • Varga Zoltán (DK): 2758 szavazat,
  • Pálinkás József (Új Világ Néppárt) : 1665 szavazat,
  • Szabó Bence (Momentum): 1586 szavazat
  • Illés Rácz Mariann (Jobbik): 173 szavazat.

A DK-s Varga Zoltán tavaly került a parlamentbe Gréczi Zsolt helyére, idén tavasszal pedig fél kiló csirkét tett Orbán Viktor parlamenti dolgozószobájának kilincsére.

Egerben a DK adja az ellenzék közös jelöltjét

Heves megye 1. választókerületében, Egerben az adatok alapján nem volt kérdés a DK-s jelölt győzelme. Így alakult a végeredmény az előválasztáson:

  • Berecz Mátyás (DK): 3941 szavazat
  • Jánosi Zoltán (Momentum): 1507 szavazat

Schmuck Erzsébet egyedüli jelöltként nyerte Pest 9-es választókerületét

Pest megye 9-es választókerületében egyetlen jelölt indult, aki így meg is nyerte az ellenzéki előválasztást: Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke 2685 szavazatot kapott a választáson.

Vác a Jobbiké lett, jelöltjük szoros versenyben nyert a Momentum ellen

Pest megye 4. választókerületében, Vácon is megvan a végeredmény. Alig háromszáz szavazaton dőlt el, ki lesz a közös jelölt jövő áprilisban.

  • Inotay Gergely (Jobbik): 2766 szavazat,
  • Juhász Béla (Momentum): 2416 szavazat
  • Gyurcsik Ádám (független): 523 szavazat

Márki-Zay: nem csinálunk hiúsági kérdést ebből Karácsonnyal

„Megcsináltuk”

– így kezdte az élő Facebook-bejelentkezésben közvetített eredményértékelését Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi politikus köszönetet mondott mindenkinek azért, amit meglepetésszerűen jó eredménynek nevezett.

„Mondhatjuk, hogy megcsináltuk a csodát”

Azt hangsúlyozta, hogy milliárdos költségvetésű pártokkal szemben érték el ezt az eredményt úgy, hogy nekik csak 20 millió forint volt a kampányukra, ami adományból jött össze. Szerinte jó eséllyel meglesz a 15 százalék és a harmadik hely, optimisták. Az előválasztást a teljes ellenzék elmúlt 10 éves teljesítménye csúcsának nevezte, a 7-8 százalék körüli részvételt pedig az adott körülmények között óriási eredménynek. Márki-Zay szerint az is óriási eredmény, hogy most derültek ki botrányok, még időben, és nem 2022-ben. Tóth Csaba visszalépését külön említette. Azt mondta: megtisztult az ellenzék, és megtapsoltatta Hadházy Ákos zuglói teljesítményét. Biztos vagyok benne, hogy a béke is helyreáll, folytatta. A miniszterelnök-jelölti verseny második fordulójával kapcsolatban azt mondta, hogy máris elkezdték a beszélgetést erről Karácsony Gergellyel, még tegnap, amikor ugyanazon a konferencián voltak Gödöllőn. Kétszer is beszéltek személyesen, négyszemközt. Márki-Zay szerint mind a ketten

„önzetlenül, nem hiúsági kérdést csinálva ebből”

azt a megoldást fogják választani, ami a legesélyesebb jelöltet fogja harcba küldeni Orbán Viktor ellen.

Újra Csárdi Antal mérkőzhet meg a Fidesz jelöltjével Budapest 1-es választókörzetében

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője nyerte az ellenzéki előválasztást Budapest 1-es választókörzetében. Ez a választókerület a teljes I. kerületből, a teljes V. kerületből, a VII. és a IX. kerület egyes részeiből áll. Az eredmények így alakultak:

  • Csárdi Antal (LMP): 5437 szavazat.
  • Gelencsér Ferenc (Momentum): 3625 szavazat.

Bár az LMP arra számított, hogy minden ellenzéki párt beáll Csárdi mögé, a Momentum végül elindította Gelencsér Ferenc I. kerületi alpolgármestert. Ez pedig érezhetően feszültséget okozott az LMP-ben. Csárdi 2018-ban egyetlen LMP-sként jutott be egyénileg a parlamentbe, ahol a Fidesz jelöltjét, Hollik Istvánt győzte le. Most úgy néz ki, Böröcz Lászlóval kell majd felvennie a versenyt a 2022-es választásokon.

Megérte Mellár Tamásnak visszalépni a visszalépéstől, nyert Pécsen

Pécs jelenlegi országgyűlési képviselője nyerte az előválasztást, Mellár Tamás szűk nyolcszáz szavazattal előzte meg a Momentum jelöltjét Baranya megye 1. választókerületében.

  • Mellár Tamás (Párbeszéd): 4 563 (54,78%)
  • Nemes Balázs (Momentum): 3 767 (45,22%)

Fekete-Győr András eredményvárójáról….

Fekete-Győr András Momentum-elnök késő este, éjfél körül értékelte az első forduló eddig megismert eredményeit. Azt mondta,

tűzbe mentek azért, hogy lehessen online szavazni, főként azért, mert vannak, akik félnek személyesen szavazni, vagy éppen külföldön élnek, és egyébként is a 21. században elengedhetetlen, hogy legyen erre lehetőség. 123 ezer ember szavazott online, ami hatalmas siker.

Az elsődleges prioritásunk az volt, hogy minél több országgyűlési képviselőjelöltje legyen a Momentumnak, ha minden jól megy, akkor tizenvalahány jelölttel fogjuk végezni ezen az előválasztáson – folytatta. Majd felsorolta az előválasztást már biztosan megnyerő jelöltjeiket….

„nyilván vannak tanulságai is ennek a kampánynak”. A mozgósításban még sokat kell fejlődnie a Momentumnak –

mondta a párt elnöke.

„Többet kell tenni azért, hogy kiépüljenek a társadalmi kapcsolatrendszerek.”

A miniszterelnök-jelölti kampánnyal két céljuk volt.

„Az első, hogy jussunk be a második fordulóba. Ez nagyon nem sikerült, sajnálom, hogy emiatt csalódnotok kellett bennem vagy ebben a kampányban.” Szerinte nem tudtak „színpadot ácsolni” neki.

Tordai Bence legyőzte Kálmán Olgát a budai körzetben

A két sztárellenzéki jelölt közül a párbeszédes Tordai Bence nyerte II-III. kerület egyes részeit magába foglaló 4. számú választókerületben az ellenzéki előválasztást a DK-s Kálmán Olgával szemben. A pontos eredmények:

  • Tordai Bence (Párbeszéd): 6967 szavazat,
  • Kálmán Olga (DK): 3425 szavazat.

A DK-s Oláh Lajos nyerte az előválasztást Erzsébetvárosban

Budapest 5. választókerületében (Erzsébetváros-Terézváros) a körzet jelenlegi országgyűlési képviselője, Oláh Lajos nyert:

  • Oláh Lajos (DK): 4 221 szavazat
  • Tompos Márton (Momentum): 3 519 szavazat
  • Beleznay Zsuzsanna (Jobbik): 1 534

Nagy fölénnyel húzza be Karácsony a budapesti körzeteket. Vidéken pedig továbbra is Dobrev dominál

Baranya megye 1. vk. (Pécs)

  • Dobrev: 3136
  • Karácsony: 2693
  • Márki-Zay: 1552
  • Jakab: 799
  • Fekete-Győr: 327

Komárom-Esztergom megye 3. vk. (Komárom és környéke)

  • Dobrev: 2340
  • Jakab: 1367
  • Karácsony: 1054
  • Márki-Zay: 854
  • Fekete-Győr: 131

Budapest 4. vk. (II. kerület és a III. egy része)

  • Karácsony: 4938
  • Márki-Zay: 2551
  • Dobrev: 2383
  • Fekete-Győr: 463
  • Jakab: 277

Budapest 5. vk. (VII. kerület, Erzsébetváros)

  • Karácsony: 4022
  • Dobrev: 2345
  • Márki-Zay: 2037
  • Jakab: 531
  • Fekete-Győr: 498

Budapest 6. vk. (VIII. kerület és a IX. egy része)

  • Karácsony: 3528
  • Dobrev: 2272
  • Márki-Zay: 2147
  • Jakab: 578
  • Fekete-Győr: 354

Reggel kilenckor folytatják a szavazatszámlálást és a bejelentéseket

Csütörtökön hajnali kettőkor a nap utolsó bejelentése is megtörtént, az ellenzéki előválasztás egyes körzeteinek szavazatszámlálásai és az eredmények bejelentései reggel 9 órakor folytatódnak.

További részleteket a Telex-en olvashat.

Lehet még meglepetés! - Ez az éjféli előválasztási állás

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Pingback: Ungár Péter: "azért szépet küzdött a zavaros hátterű b**i zsidó budai milliárdos, valljuk be..." - Amikor nem harc, hanem versengés zajlik..... - Városi Kurír

  2. Veszeli János

    2021.09.30 09:01 at 09:01

    Itt nagyon nincs rendben valami a DK-sok túlnyerték magukat.Nem vagyok egy pártnak se szimpatizánsa sem tagja.Azt tudom hogy Dobrev mögé nem állok be.Ezt a mocskos kormányt el kell tüntetni de Dobrevvel nem tudom elképzelni.Ha ő lesz a miniszterelnök jelölt el sem megyek szavazni.

  3. Pingback: Előválasztási dilemma - Ki lépjen vissza és egyáltalán.... - Respublika

  4. Pingback: Ez volt az utolsó előtti csepp a pohárban, ami miatt távoztam a Fideszből! - osztotta meg követőivel Zugló ellenzéki képviselőjelöltje - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük