Connect with us

Banánköztársaság

Az ellenzék politikusa bilit borított nyugdíjemelés-ügyben

A szokásos ma reggeli piac- és élelmiszerbolt körutam során ilyen lehangoló miliőt talán még sosem láttam. A gazdagréti termelői piacon lézengtek az emberek, a szokásos tömeg helyett talán, ha 15-20-an voltak. Sorban állás sehol, kivéve a maszek hentest, akinek kitűnő készítményei vannak elfogadható árakon - írta le tapasztalatát a közösségi oldalon egy szombati vásárló.
Megosztás

Hálásnak kellene lenni 2,8%-os nyugdíjemelésért?- kezdte facebook bejegyzését az MSZP politikusa. Orbánék 2,8 százalékos nyugdíj emelése valójában a nyugdíjak vásárlóképességének csökkenését jelenti.

Rétvári Bence államtitkár szerint

„a kormánynak 2010 óta kiemelten fontos, hogy minden módon kifejezze megbecsülését az idősek iránt, nem csupán szimbolikusan, de anyagi eszközökkel is.”

Vannak, akik szerint Rétvári nem mond igazat,

mert a kormány nyugdíjasokat érintő intézkedéseit sok mindennek lehet nevezni, de megbecsülésnek semmiképp.

Szerintem azonban Rétvári sajnos igazat mondott

Az idei 2,8%-os nyugdíjemelés pont ezt a kormányzati megbecsülést jelzi. Idős honfitársainkat pontosan így, ennyire becsüli meg a Fidesz-KDNP kormány. Rétvári éppen csak azt nem mondta, hogy nem kell hálálkodni…

Jó előrejelzés ez arra, mit várhatunk idén is a kormánytól: pökhendiséget, áltatást, esetleg az eddig visszatartott jogos juttatások ajándékként való kiosztását, habos propaganda-körítéssel.

A novemberi nyugdíjkorrekció során

megkapott 0,7%-os emelés ugyanis tavaly januártól jogosan járt volna minden nyugdíjasnak. 5%-os gazdasági növekedés és évi 10%-os átlagbér-növekedés mellett, amikor a nyugdíjasok költségei várhatóan legalább 6,5%-kal emelkednek idén, a 2,8%-os emelés nemhogy nem bőkezű ajándék, de nem is ajándék, bármennyire is próbálja a kormány annak beállítani.

Ez bizony nettó megvonás,

hiszen így továbbra is csökken a nyugdíjak vásárlóértéke, még jobban le fognak szakadni a nyugdíjak a bérektől, és még tovább fognak növekedni a társadalomban már most meglévő súlyos különbségek.

Rétvári és a fideszes elit ezt nyilván nem érzékeli, hiszen az ő juttatásaik néhol meg is duplázódtak egy év alatt! De még valami duplázódott az uralmuk alatt, sajnos: megkétszereződött a szegénységben élő nyugdíjasok száma. Ez a szemlélet és ez a gyakorlat számunkra elfogadhatatlan.

Mi azt mondjuk:

biztos és tisztességes megélhetést garantáló nyugdíjat kell biztosítani minden idős embernek Magyarországon.

Az alacsony összegű nyugdíjakat fel kell zárkóztatni, és figyelembe kell venni a nyugdíjak emelésének számításánál a bérek emelését is. A nyugdíjasoknak állandó biztonságra, a társadalomnak szabadságra és igazságos, szolidáris vezetésre van szüksége. Mindent megteszünk azért, hogy legkésőbb 2022-től ez valóra váljon!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük