Connect with us

Voks 2022

Az ellenzéknek a helyi közösségek önrendelkezésének feléledését kell segíteni

Megosztás

Kizárólag a helyi közösségekre épülő önkormányzatok autonómiája jelenthet ellensúlyt a jelenlegi kormány hatalomkoncentrációjával szemben – mondta Karácsony Gergely szombaton, egy Budapesten tartott konferencián.

Baloldali válaszok napja

Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje a Magyar Szolidaritás Mozgalom „Baloldali válaszok napja” című rendezvényén tartott előadásában úgy fogalmazott, a magyarországi demokratikus verseny csak messziről tűnik valódinak, a díszletek mögött ugyanis valójában rendkívül egyenlőtlen társadalmi és politikai verseny zajlik. Ebben a helyzetben a kormányoldal hatalmi koncentrációja nagyon nehezen szüntethető meg politikai eszközökkel, így a jelenlegi rendszert nyugodtan lehet állampárti működésűnek nevezni – tette hozzá.

Hangsúlyozta, egy ideális versengő demokráciában a kormánypárti polgármesterek bátran vállalhatnak konfliktust a kabinettel szemben a helyi közösségük védelme érdekében. Ezzel szemben a fideszes városvezetők belesimultak a rendszerbe, és a kormány érdekeivel ellentétes ügyekben még akkor is nehezen szólalnak meg, ha ezzel veszélyeztetik újraválasztásukat – mondta.

A tét megmaradt társadalmi autonómiák védelme

Karácsony Gergely szerint ebben a helyzetben az önkormányzati választás tétje a megmaradt társadalmi autonómiák védelme, vagyis az, hogy a polgároknak sikerül-e olyan vezetőket választaniuk, akik az ő hangjukat képviselik.

Kiemelte, az ellenzéknek nem megnyernie kell a választást, hogy egy hatalmi ellensúlyt hozzon létre a kormánnyal szemben, hanem a helyi közösségek önrendelkezésének feléledését kell segítenie.

A félelemben élőket manipulálja a kormánypárt

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt erről azt mondta, a jobboldali populizmus a magányos és félelemben élő társadalmi rétegek manipulálására épít, a baloldalnak ugyanakkor a társadalmi szolidaritásra támaszkodva kell bemutatnia, hogy az önkormányzati politika olyan közösségekről szól, amelyekben az embereket megbecsülik és biztonságban vannak.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta, nem ismeri Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselőt, így nem tudja azonosítani, hogy ő szerepel-e azokon a pénteken nyilvánosságra került felvételeken, amelyeken közpénzek ellopásáról és önkormányzati pénzek visszaosztásáról van szó. Megjegyezte, a képviselőt Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere sem ismerte fel a felvételeken, ezért nem látja, hogy teendőjük lenne ebben az ügyben.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük