Connect with us

Kerítésen innen

Az első bank, amelyiknél igényelhetjük az 5,9 százalékos kölcsönt

Erre ment el a közel 3000 milliárd forint kamattámogatott kölcsön
Megosztás

A Takarékbank bejelentette: nem függesztik fel a személyi hitelezést, sőt, az új igényléseket a későbbi részletszabályokhoz fogják igazítani.

Az ügyfelek továbbra is igényelhetnek személyi hitelt a Takarékbanknál, a mai naptól kezdődően az új szabályoknak megfelelően

– tájékoztatta a Ban360.hu-t a Takarékbank.

Az ügyfelek

az első időszakban még a korábbi nyomtatványokon adhatják be a kérelmeket, a szerződések viszont már az új feltéteket tartalmazzák majd.

A rendkívüli időszakban alkalmazott hitelfeltételekről szóló részletszabályok megjelenését követően a Takarékbank szakemberei napokon belül átállítják a banki folyamatokat és rendszereket, a szerződések már az új szabályok szerint lépnek hatályba, de a hiteligénylés addig is folyamatos.

A többi bank is kidolgozza az új feltételeket

Több pénzintézet is arról tájékoztatta a Bank360.hu-t, hogy átmenetileg szüneteltetik az igénylések lehetőségét, amíg meg nem születik az új, kormány által meghatározott thm-mel ellátott kölcsön. A bankok kiemelték, hogy várják a kormány részletszabályokat rögzítő rendelkezését, majd azokat beemelik az érintett hitelekbe. A személyi hiteligénylést az alábbi bankok függesztették fel az új konstrukció kidolgozásáig:

• OTP Bank
• Erste Bank
• Raiffeisen Bank
• MKB Bank
• Sberbank

Ha valaki értesülni szeretne az új hiteltermékek érkeztéről, érdemes feliratkozni a Bank360.hu személyi kölcsön értesítőjére.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük