Connect with us

Kerítésen innen

Az ELTE fityisze Mészáros lapjainak

Az ELTE fityisze Mészáros lapjának
Megosztás

Az ELTE Finnugor Tanszéke nem hagyta szó nélkül a Fidesz-vezérelte vidéki hírportálokon megjelent írást, melyben Szakács Árpád főszerkesztői publicisztikában ócsárolta a finn oktatási rendszert.

Szülinapra szeretettel Finnországnak Magyarországtól

A Mediaworks vidéki orgánumai egységesen leközölték azt a publicisztikát, ami azt taglalja, hogy a finn oktatási rendszer sikere egyszerű szemfényvesztés. Nem úgy, mint a magyar nemzeti oktatási rendszer, ami úgy jó, ahogy van.

Az írás kiemeli, hogy

  • az iskolák jó eredményeket érnek el a középszerűek között, de a tehetségeket visszahúzzák,
  • a fiatalok között kimagasló a gyilkossági ráta,
  • jelentős köztük az öngyilkossági arány,
  • szintén jellemző az alkoholizmus,

a végére pedig befért egy gyöngyszem, amely szó szerint így hangzik.

„Viszont a finn gyerekek állítólag nagyon boldogok, ebbéli örömük kifejezésére templomokat, katedrálisokat gyújtanak fel, néha véres utcai zavargásokat provokálnak és egyes iskolákban a szülői fegyverrel tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében.”

Ezen felindulva az ELTE Finnugor Tanszéke közösségi oldalán válaszolt a szerintük teljesen megalapozatlan véleményre, amit jól időzítve, pont Finnország függetlenségének 100. évfordulójára jelentettek meg.

Az ELTE fityisze Mészáros lapjának

fotó: facebook

„Őszintén szólva nem értjük, mi szükség volt egy ilyen lejárató hangvételű, a tényeket teljesen figyelmen kívül hagyó írás megjelentetésére az ország több vidéki hírportálján, ráadásul a független Finnország ünnepének előtt néhány nappal. Viszont szeretnénk kijelenteni a nyilvánvalót: nem, Finnországban nem gyújtogatnak katedrálisokat és nem rendeznek tömegmészárlásokat az iskolás gyerekek.
A finn iskolarendszer mind a PISA felmérések, mind a legismertebb felsőoktatási rangsorok alapján komoly eredményeket ért el. Az elmúlt időszakban a Kalevala Baráti Kör és a FinnAgora is számos rendezvényt szervezett, hogy bemutassa Magyarországon a finn oktatási modellt. Ezekről több alkalommal mi is beszámoltunk (linkeket szívesen küldünk).”

A bejegyzés alatti kommentekből szemezgettünk:

„Minden értelmes, gondolkodó magyar embernek el kell határolódni az ilyen primitív, mérhetetlenül ostoba cikkektől és megnyilvánulástól. Én szégyellem magam, bocsánat Finnországtól, ahol érthetetlen módon szeretik a magyarokat.”

„Ha valami csábító de elérhetetlen, akkor csökkenteni kell a vonzó jellegét. (röviden: savanyú a szőlő) Ezt teszi a nemzet propagandistája.”

„Csak megjegyzem, hogy az egyik itt említett megyei lapot ( Fejér Megyei Hírlap ) már klozettpapírnak sem használnám – az alapjáraton belőle ömlő szar mennyisége folytán – az efféle „kormányzati nyomtatványokra” felesleges figyelmet, időt pazarolni.”

„Finnországban nem gyújtogatnak katedrálisokat és nem rendeznek tömegmészárlásokat az iskolás gyerekek” akkor ez az iskolai mészárlás nem ott volt?”

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük