Connect with us

Kerítésen innen

Gyors ha vásárol, de ha reklamál….. – mielőtt bedől a szövegnek!

szek
Megosztás

Elég mérges levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amit csupán a tanúsága okán közlünk: A napokban olvastam, hogy az eMAG egyesült az Extreme Digitallal, méghozzá azért, hogy a szeretet ünnepe előtt várható dömpingben nagyobb részesedéssel vehessenek részt a hazai piacon. Csak remélni tudom, hogy az utóbbi cég lesz a domináns és nem veszik át az eMAG reklamációs trendjét.

eMAG, te csodás….

Év elején vásároltam a páromnak egy irodai széket, pirosat, habosat, szóval olyat, amire jó ránézni, jó beleülni. Az eMAG hirdette magát ezerrel, hát ott néztem körül. Hamar megtaláltam a küllemben, árban megfelelőt, megrendeltem és ki is szállították. Olyan volt, mint a képen, tehát nagy volt az öröm.

Telt-múlt az idő. Először a műbőr szakadt ki az ülőfelületen, majd kiszakad a csavar, ami a háttámlát rögzítette az ülőfelülethez. Itt volt az ideje a reklamációnak. Bőven benne voltunk a 2 éves jótállási időben, gondoltam nem lehet probléma.

Lett….

A honlapjuk alapján hamar eljutottam az űrlaphoz, amin jelenteni kell feléjük a problémát,

kitölt, elküld, vár.

Remek! Másnap jött a válasz: elfogadták a reklamációmat, várjak az ügyintézőjükre, aki nemsokára felveszi velem a kapcsolatot a továbbiak intézéséhez. Vártam.

 

Pár nap múlva írt az eMAG szerződött szállítócége, hogy jön a cuccért, amit elvileg eredeti dobozában kellene visszaküldenem – ki tárol egy baromi nagy dobozt 10 hónapig? – de na jó, elviszik másban is. Szabadságot vettem ki, mert nem tudtak pontos időt mondani. Nem csigázom az olvasót, persze, hogy nem jöttek, többé nem jelentkeztek.

Akkor most mi van?

A bejelentést október 1-én tettem meg, 15-én rájuk kérdeztem a megadott telefonszámon, hogy

letelt-e már az eMAG „nemsokára”?

Ahogy az várható volt, a telefon másik felén ülő nem tudott információval szolgálni, közvetlen elérhetőséget nem adott ahhoz, aki tudja, mi történik, de türelmet kért. Ugyanez történt még két alkalommal, majd mikor kissé felindulva kikértem magamnak az eljárást, közölték, hogy most már aztán tényleg minden rendben lesz, várjak még picit.

Még aznap kaptam egy emailt, miszerint

elutasították a reklamációs kérelmemet

 

Újabb telefon, amit persze egy ikszedik ügyintéző vett fel, akitől megtudtam, hogy azért kaptam az egyenlevelet, mert törölték az előző reklamációmat és a tudtom és beleegyezésem nélkül új űrlapot töltöttek ki a nevemben az ügyemben és most már tényleg minden sínen lesz.

Három héttel a reklamáció után….

Ez a mai helyzet. Azt gondolom, hogy kizárólag „kerítésen belül” engedheti meg magának egy magára valamit is adó cég, hogy a vevőivel így bánjon. Jön a karácsony, ugyanazzal a hévvel nyomul az említett áruház, mint eddig. Mielőtt bedőlne, gondolja meg, bármi elromolhat és akkor jön a kálvária….. Én nem mondom, hogy ne vásároljon náluk, de azért biztos, ami biztos, nézzen körül máshol is!

(Név és cím a szerkesztőségben)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük