Connect with us

Budapesti hétköznapok

Az ember addig él, amíg emlékeznek rá! – Ne hagyjuk őket másodszor is meghalni!

Megosztás

Amíg egy családban elhangzik, hogy „emlékszel, amikor…”, addig biztosak lehetünk benne, hogy az említettet nem felejtik el hozzátartozói, lénye, gondolatai velük, bennük élnek. Ha ez nincs, a porhüvellyel együtt a lélek is eltűnik.

az ember addig él, amíg emlékeznek rá
Megosztás

Amíg egy családban elhangzik, hogy „emlékszel, amikor…”, addig biztosak lehetünk benne, hogy az említettet nem felejtik el hozzátartozói, lénye, gondolatai velük, bennük élnek. Ha ez nincs, a porhüvellyel együtt a lélek is eltűnik.

Ugyan ez a helyzet „közös ismerőseinkkel is”

Ahányszor a Szent István parkban sétálok és elmegyek Andrassev Iván emlékpadja mellett, eszembe jutnak írásai, történetei, vagyis Ő maga.

Papad

A Szent István parkban lévő padot a Független Magyar Médiáért Egyesület kezdeményezésére Andrassew Ivánról, a Népszava publicisztikai rovatának vezetőjéről, az első Fejtő-díjas íróról, újságíróról nevezték el.

Andrassew Iván ezen a padon üldögélt, amikor már betegen eljött, hogy ott lehessen ő is a koszorúzáson.

„Szomorúan tapasztalom, hogy Ács János rendező emlékpadja lepusztultan árválkodik a Király utcában…”

„Néhány évvel ezelőtt, amikor a kezdeményezésemre felavatták a padot, azt reméltem, hogy képesek leszünk megőrizni, és a kultúra és az emlékezet védelme erősebb lesz a rombolásnál” – írta Kaczvinszky Barbara közösségi oldalán.

„Tavaly már jeleztem, hogy a pad egyre rosszabb állapotban van.

Pontosan ugyanúgy tettem, mint Andrassev Iván padjával kapcsolatban. Iván padja talán hamarosan megújul, mert Erzsébet Gy Németh főpolgármester – helyettes azonnal reagált a kérésemre, és tette ezt nagyon sok 13.kerületben élő barátom is.

Ács János emlékpadja itt Erzsébetvárosban azonban mostohagyermek.

A mellette lévő fácska dézsájában is halmozódik a szemét.

Tudom, mindannyian küzdünk a járvánnyal, és a források elvonásával is tisztában vagyok. Mégis kétlem, hogy egy egyszerű karbantartást, vagy a szemét összegyűjtését sem vagyunk képesek megoldani.

Kész vagyok résztvenni a pad rendbehozatalában, ha akadnak hozzá olyan segítőtársak, akik tudják, hogyan kell eltüntetni a rajta lévő mázolmányokat.”

Bächer Iván emléke

Kőrisfa, pad és emléktábla őrzi a Pozsonyi út 5. számú ház előtt az elhunyt író, Bächer Iván emlékét.

 

emlék

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük