Banánköztársaság
Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!

A szombati sokaság Budapest szívében alaposan megzavarta a fideszes agytröszt működését, mert az események kormánypárti értékeléséből teljességgel hiányzik a józanság, a higgadt összegzés. Magam nem voltam ott, de láttam a híreket, a tudósító videókban megszólalókat, és néhány résztvevő is elmondta személyes tapasztalatait is. Az információk mind arra mutatnak, hogy az idei Pride alig-alig szólt közvetlenül az LMBTQ közösségről, és a meleg csoportok mások számára furcsa bolondériáiról, a Pride most az emberi jogok folyamatos megsértése elleni tiltakozás volt, annak kifejezése, hogy

ELÉG VOLT ORBÁN VIKTORBÓL ÉS NYAVALYÁS SZOLGAHADÁBÓL!
Nem csoda, hogy a fideszes kommunikációs csapat ezzel nem tudott, nem tud mit kezdeni. Ezért születhettek az ostobánál ostobább magyarázatok (v.ö.: Orbán mesterterve; Brüsszel parancsolt, Budapest végrehajtotta…) Az ennyire nyílt, hatalmas és jobbára spontán, kormányellenes megmozdulás láttán a mostanában egyébként is élesen csikorgó, akadozó fideszes agytekervények lebénultak.
A királyi tévé vasárnap reggeli híradójában meg sem említették a felvonulást, ami szakmai abszurditás. Felteszem, valamely tompa agyú döntéshozó arra a következtetésre jutott, hogy amiről az emberek nem tudnak, az nincs is.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Zavar ellenzéki körökben
Némi kavarodást okozhat ellenzéki politikai körökben is, hogy a közvélemény-kutatások szerint ma már a választók többségének támogatását élvező Tisza Párt és Magyar Péter hivatalosan távol tartotta magát a rendezvénytől. Persze Tisza-párti szavazók és szimpatizánsok alighanem szép számmal ott voltak a tömegben, s ők alkalmasint nem politikai-taktikai szempontokat mérlegeltek, mint Magyar Péter, hanem talán szükségesnek látták a nyílt kiállást a kormány jogsértései ellen.
Lehetséges tehát, hogy a tömeg létszáma, a megmozdulás hangulata és irányultsága nem csak a politikai térben mozgó erőket, hanem talán magukat, a résztvevőket is meglepte, merthogy a (hiteles?) felmérések szerint a honi szavazók nagyobb hányada legalábbis vegyes érzelmekkel viszonyul az LMBTQ közösséghez, márpedig a szombati tömeg aligha csak a toleráns rétegeket reprezentálta.
A felvonuláson nem láttunk pártjelvényeket, pártzászlókat. A tömeg egyértelműen az emberi jogokért, a kormányzat jogtiprásai ellen tüntetett, a megmozdulás mögül hiányzott az azonosítható politikai hátország, habár a tüntetésen vaskosan jelen volt a politikum, a kormányellenesség.
Csak legalább egyszer az életben!
Mármost a miniszterelnök bejelentette, hogy az illetékes hatóságok teszik a dolgukat, és a betiltott akcióban résztvevők számíthatnak dá-dá-ra.
- Mind a 250-300 ezer lélek?
- És első helyen Karácsony Gergely?
- A jogi helyzet is kissé kusza, és a miniszterelnök még februárban azt is bejelentette, hogy nem lesz Pride.
- Mire, mennyi ereje van még a kormányzatnak?
A munka mindenesetre normális mederben folyik, életbe léptek egyes adókedvezmények, és a kormány Montenegró EU-s tagfelvételét támogatja, Ukrajnáét nem.
Nem történt semmi rendkívüli
Olyanok vagytok fideszesek, mint a tévé 1.-3. Ha nem beszéltek róla, ha nem gondoltok vele, akkor talán nem is lesz semmiféle következménye.
Egyszer az életben próbáljatok meg szembe nézni a tényekkel!
Szerző
Friss
- A horoszkóp szerint ez a 4 legtöbbet hűtlenkedő csillagjegy – avagy kivel vigyázz, ha a hűség fontos neked
- Lehúzás, vagy bevett gyakorlat a fizetős diplomaosztó?
- Bruck András: Hadházy Ákos esete Magyar Péterrel
- Örülhet, akinek nem jut! – kommentelték a hírt, miszerint a Péterfyben lejárt alapanyagból is készül ebéd
- Kapu Tibor és az Axiom-4 legénysége visszatért a Földre – Nézze élőben!
- Tiborcz István: „mint üzletember, nem érdekel a politika” – És mint Orbán-vő?
- Magyar Péter kimondta, mi lesz rendszerváltása alfája és omegája
- Időjárás? Tiszta bolondokháza! – Napsütéstől jégverésig
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 15., kedd
- Trump Putyinnak: „súlyos vámokat vezetünk be, ha nem születik megállapodás ötven napon belül”