Connect with us

Kerítésen túl

Az EP hatékonyabb fellépést követel a cigányellenességgel szemben

Megosztás

Mivel a romák alapjogai továbbra is rendszeresen sérülnek, az Európai Parlament szigorúbb és hatékonyabb fellépést sürget a cigányellenességgel szemben.

Megosztás

Mivel a romák alapjogai továbbra is rendszeresen sérülnek, az Európai Parlament szigorúbb és hatékonyabb fellépést sürget a cigányellenességgel szemben – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban kedden.

Intézményes rasszizmus

A képviselők a nemzeti romaintegrációs stratégiák 2020 utáni uniós keretre vonatkozó állásfoglalásukban aláhúzták, a cigányellenesség a történelmi gyökerekkel rendelkező, intézményes rasszizmus egyik fajtája, amely többek között „erőszak, gyűlöletbeszéd, kizsákmányolás, megbélyegzés és a hátrányos megkülönböztetés legkirívóbb formáiban nyilvánul meg”.

Véleményük szerint az iskolai szegregáció, a lakhatáshoz, munkához és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés jelenti a legnagyobb problémát Európa-szerte. A legnehezebb helyzetben a roma fiatalok vannak, akik egyre nagyobb arányban nem vesznek részt sem az oktatásban, sem a munkaerő-piacon – emelték ki.

A képviselők azt várják az Európai Bizottságtól, hogy egyértelmű és kötelezően teljesítendő célértékek, határidők és mutatók kijelölését követelje meg a tagállamoktól a 2020 utáni időszakban. Ezen adatok segítségével lehet majd ugyanis felmérni a roma integráció eredményét azt követően, hogy a jelenlegi uniós keret véget ér – közölték.

Nemek közötti egyenlőség érvényesítése

Az EP-képviselők az uniós és nemzeti fellépés során a nemek közötti egyenlőség érvényesítését és a gyermekek szempontjainak figyelembe vételét követelték. Az állásfoglalás szerint védelmezni kell a roma gyerekek jogait. Mint hangsúlyozták, az integrációs politika kidolgozásába szorosan be kell vonni a romák képviselőit és a civil szervezeteket. Hozzátették, a közélet minden területén, így a médiában, a közintézményekben és a politikai testületekben is több romának kellene megjelennie.

A romák életkörülményeinek és kilátásainak javításához fel kell használni az unió strukturális alapjait, a jelenlegi és a korábbi finanszírozás esetében tapasztalt visszaéléseket ki kell vizsgálni, és jogi lépéseket kell tenni az elkövetők ellen – húzták alá.

A jelenlegi program korlátozott hatékonyságú

Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, az új unió romaintegrációs stratégiának fel kell számolnia az európai roma közösségek nehézségeit. A jelenlegi program ugyanis korlátozott hatékonyságot mutat, mivel a romák társadalmi, gazdasági és kulturális kirekesztése Európa-szerte folytatódik.

A romákat érő hátrányos megkülönböztetéssel szembeni korrekciós intézkedések nem teszik lehetővé számukra az uniós polgárok jogainak gyakorlását, valamint az alapvető fejlesztési lehetőségek sem – hívta fel a figyelmet.

Új célokat kell kitűzni

„A következő roma stratégiában új célokat kell kitűzni a romák környezetvédelmi szempontból fenntartható és digitális társadalomba való beilleszkedésére, valamint az oktatáshoz, a lakhatáshoz, a foglalkoztatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférés javítása érdekében” – hangsúlyozta a képviselő.

A diszkrimináció megszüntetéséért folyó és a romák társadalmi-gazdasági kirekesztése elleni hosszú küzdelem csak az igazságszolgáltatáshoz és a munkaerő-piachoz való igazságos hozzáférésre koncentrálva nyerhető meg – tette hozzá Járóka Lívia.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Mit kapnak a romák? Farkas Flóriánt és applikációt! Remek!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük