Hiába lesz Önnél készpénz, a Puskás Arénában nem tud vele fizetni már a pénteki nyitómérkőzésen sem, amikor a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen lép pályára.

Nem! – nem hátán

Ma többször foglalkoztunk a Puskás Arénával. Írtunk arról, hogy nem lehet körülötte parkolni és arról is, hogy megoszlanak ez ügyben a vélemények.

Egy újabb dolog, amit nem lehet a Puskásban

A magyar szövetség (MLSZ) szerdai tájékoztatása szerint

“a szurkolók minél gyorsabb és gördülékenyebb kiszolgálásának érdekében a Puskás Arénában készpénz helyett kizárólag elektronikus úton – érintéses bankkártyával, okostelefonnal, vagy a helyszínen kiváltható arénakártyával – lehet fizetni”.

Az MLSZ egyúttal arra kérte a szurkolókat, hogy a jegyükön szereplő kapucsoport felől érkezzenek.

A kapukat 16 órakor nyitják meg pénteken,

a stadionavató ünnepség pedig 17.30 órakor kezdődik. A 19 órakor kezdődő, Uruguay elleni barátságos találkozón búcsúztatják el a válogatottól Gera Zoltánt, aki 97-szer öltötte magára a címeres mezt, de az U21-es csapat szövetségi edzője – közös megegyezés alapján – nem lép pályára, mivel több mint egy éve már nem játszik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét