A legújabb mumus a GDPR, azaz az egységesített Európai Uniós adatkezelési törvény. Az EU, ami minden ellenkező híreszteléssel szemben elsősorban még ma is egyszerű közös-piac, és nem politikai, csak gazdaságpolitikai egyesülés, megint igyekezett „füvet nyírni”
A legújabb mumus a GDPR, azaz az egységesített Európai Uniós adatkezelési törvény. Az EU, ami minden ellenkező híreszteléssel szemben elsősorban még ma is egyszerű közös-piac, és nem politikai, csak gazdaságpolitikai egyesülés, megint igyekezett „füvet nyírni”. Eközben a miniszterelnöki sajtósa lerántja főnökéről a leplet, de ez csak keveseket érdekel.
A legújabb mumus
GDPR, General Data Protection Regulation, magyarul az általános adatvédelmi rendelettől már azokat is a hideg rázza, akik azt sem tudják, mi fán terem, nem beszélve azokról, akikre vonatkozik, és akik sokszor maguk sem tudják, hogy mennyire.
A legtöbbeknek, ha ezt a betűszót hallják, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága elnöke sokatmondó mondata cseng a fülében:
„Nem fenyegetésként mondom, de ellenőrizni fogunk”
Mi itt ebben a honban pedig jól tudjuk, ha a hatalom ellenőriz, akkor büntet is és még az előző átkos jellemzőjére, a „diktatúra slamposságára” sem számíthatunk, ezek a fiúk precízek, legalábbis, ha a bőrünket kell lenyúzni.
A GDPR Pételrfalvi írói munkásságának része lett
A társadalomnak talán csak egyetlen vékonyka szelete mosolyog, mert most aztán szükség van a szakértelmükre, és ezek a szakjogászok. Ők tudják, mitől döglik a túlszabályozott légy, és mi boldogan fizetünk ezért a tudásért.
Péterfalvi Attila könyvét is megvesszük – ahogy hirdetik- mindössze 9990.- Ft + Áfáért – majd lapozgatva a művet egyszer csak felvetődik a kérdés, miért kellett nekünk azért fizetni, hogy egy kiemelten fontos közszolga elvégzi a dolgát és ismertet egy hatáskörébe tartozó törvényt: A kérdés hangereje egyre csak erősödik, ahogy megtudjuk, hogy a GDPR ismertettetését, terjesztését az EU finanszírozza is
Fonákia természetrajza
Nincs ezen mit csodálkozni – mondja egy kolléga, nem szoktad még meg? – ez itt Fonákia, itt az a normális, ami máshol nem. Itt a kormány azt hiszi, azért van a nép, hogy neki legyen kin uralkodni, a vallás, hogy legyen mit kiforgatnia, a parlament, népgyűlés, egyetlen embert, és nem a választókat szolgálja, szentek nincsenek, csak maguk felé hajló kezek sokasága.
Itt még az sem zavar szinte senkit, hogy a kormányfő sajtósa büszkén kiáltja világgá, hogy a gazdája korrupt, hiszen az állami tenderek egyik nagy győztese, az általa kitermelt oligarcha röpteti, mint szárny a méhecskét, csak nem virágról virágra, hanem egyik külhoni focimeccsről a másikra. És a főnök tudomást sem vesz róla, hogy ismét hírbe hozták, ezúttal a legközelebbi munkatársa. Az a pretoriánus gárdista hablatyolt most, aki eddig kiválóan végezte a dolgát, na nem mint sajtós, sokkal inkább mint sajtó-elhárító.
Itt nálunk, Fonákiában a „magashivatalhoz”, nem csak tehetség, de még legalább középszerű ész sem kell. Mi tehát a siker kulcsa: a szervilitás, a megbízhatóság és az elvakultság.
Hajrá Magyarok!
Hajrá Magyarország!
