Napirendre tűzné a magyarországi helyzet kérdését a zöldpárti frakció az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén. A képviselőcsoport szerint ugyanis a legfrissebb fejlemények komoly aggodalomra adnak okot.

Segíteni kell a magyaroknak kiállni jogaikért

Közleményében a frakció kitért az Országgyűlés által az előző héten megszavazott „rabszolgatörvényre”, illetve a közigazgatási bíróságok létrehozására, amely „tovább rombolná az igazságszolgáltatás függetlenségét Magyarországon”.

„Segítenünk kell a magyar állampolgároknak kiállni a jogaikért. Egyszerűen elfogadhatatlan lenne a partvonalról végignézni, ahogy egy európai uniós tagország teljesen belecsúszik a tekintélyelvűségbe. Magyarország elkötelezte magát az európai értékek mellett, amikor belépett az EU-ba, azonban Orbán Viktor kormányfő és a haverjai lábbal tiporják a magyarok jogait” – húzta alá Judith Sargentini zöldpárti képviselő.

Napirendre kell venni a 7-es cikkelyt

Hozzátette, az uniós tagországok kormányait tömörítő tanácsban haladéktalanul napirendre kellene venni az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárást, bizonyítva, hogy az EU kész kiállni az uniós értékek mellett.

„A magyarok nincsenek egyedül, továbbra is védelmezni fogjuk közös értékeinket, a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat” – írta Sargentini.

A hetes cikk szerinti jogállamisági eljárást az Európai Parlament kezdeményezte szeptember 12-én a Sargentini-jelentés elfogadásával.

Többlépcsős eljárás

Az ügy innen a tagállamok kormányait tömörítő testülethez, az Európai Unió Tanácsához került, hivatalos meghallgatás még nem volt.

A miniszterek tanácsa négyötödös többséggel dönthet majd arról, hogy szerintük valóban fennáll-e a veszélye a közös uniós értékek sérülésének Magyarországon.

A hetes cikk többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végül akár az érintett ország szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyhangú támogatása szükséges az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, amit az elemzők kizártnak tartanak.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét