Connect with us

Blogbazár

Az év legjobb napja – Aksaja Tritija: április 26!

Aksaja-Tritija
Megosztás

Április 26-án, magyar idő szerint a kora reggeli órákra esik az Aksaja Tritija védikus ünnep, amit nemes egyszerűséggel az év legjobb napjának hívnak.

A szanszkrit Aksaja kifejezés jelentése

maradandó, örök, amit a jólét, a remény, az öröm és a siker összefüggésében használnak, míg a Tritija harmadikat jelent, utalva arra, hogy ez a nap a Vaiszakha, azaz a tavaszi hónap harmadik napja. Ezen a napon ugyanis mindkét fővilágosító – a Nap és a Hold – nagyon fényes és kiemelten erős. Ebből kifolyólag úgy tartják, hogy ez a nap minden kezdet vagy kezdeményezés szempontjából szerencsés, és emiatt az indiai hagyományban

gyakran időzítenek erre az alkalomra házasságkötést, befektetést vagy ingatlanvásárlást.

Természetesen a spirituális gyakorlás szempontjából is nagyon kedvező ezt a nap

(a most szerzett érdemek sosem évülnek el), és a védikus hagyományban ilyenkor főleg Laksmi istennő gyakorlatait szokták végezni. Továbbá úgy tartják, hogy az ezen a napon elültetett magvak hatalmas termést hoznak, és ezért ilyenkor a jólét, az öröm, a siker és az együttérzés magvait érdemes elhinteni.

Összefoglalva, ezen a napon kiváló lehetőségek kínálkoznak az alábbiakra:

  • új projektek, kezdeményezések elindítása akárcsak terv vagy szándék megfogalmazás szintjén is;
  • a rászorulók megsegítése, akár adományozás útján, akár úgy, hogy az időnkből, energiánkból áldozunk, ugyanis minden, ezen a napon végrehajtott jócselekedet hatványozottan fog ránk visszaszállni;
  • elcsendesedni és befelé fordulni egy kicsit és hálát adni mindazért, amink van;
  • a rossz szokások (ha vannak) elengedése és a hasznos, építő szokások beépítése;
  • a régebbi sérelmek megbocsátása, korábbi nézeteltérések feloldása és a pangó kapcsolatok felújítása egyes családtagokkal vagy barátokkal;

Mivel ez az időszak eleve a kreatív újratervezésről

és életünk újraértelmezéséről szól (mind külső, mind belső szinten), ezért érdemes a lehető legjobb módon kiaknázni az év legjobb napjában rejlő lehetőségeket!

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Lajkó András

    2020.04.27 20:13 at 20:13

    Nagyon szépen köszönöm ez újdonság nekem ❤️??

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük