Connect with us

Bulvár

Az idei tél a jövőhétre esik

Megosztás

Már csütörtök délutántól érezhetően változik az időjárás, lassan, lassan a „simogató” tél, átvált szigorúbbra és jövőhéten megmutatja valódi arcát.

Megosztás

Már csütörtök délutántól érezhetően változik az időjárás, lassan, lassan a „simogató” tél, átvált szigorúbbra és jövőhéten megmutatja valódi arcát. Készüljön mindenki az igazi hidegre!

Előfutó

Csütörtök délután a Dunántúl felett borongósabbra fordul, illetve ott sokfelé előfordulhat eső, illetve késő délutántól egyre inkább havas eső, majd hóesés is. Nagyjából a Duna vonalától keletre szakadozottabb marad a felhőzet változó napsütéssel, de elszórtan arrafelé is lehet vegyes halmazállapotú zápor. Marad az erősen szeles idő. Éjjel többnyire lecsökken a felhőzet, csak a Dunántúl nyugati, délnyugati térsége fölött várható erősebben felhős ég. A felhőzetből ott időszakosan havas eső, hóesés is előfordul. Többnyire mérséklődik a légmozgás, de a középső országrészben továbbra is élénk széllökésekkel kell számolni.

Pénteken általában erősen felhős, borongós égbolt lesz jellemző. Egy kiterjedt, intenzív csapadékmező éri el, majd keresztezi az országot NY-K irányban, melyből térben és időben is változó, vegyes halmazállapotú csapadék hullik. Reggel még elsősorban a Dunántúlon, majd délelőtt már a Duna-Tisza közén is számítani kell havazásra, majd nyugat felől egyre inkább havas esőre, később nyugatról egyre inkább esőbe fordulhat a csapadék. Délutánra átterjed keletre is a kezdetben havazás, majd havas eső és eső formájában hulló csapadék.

A kezdeti havazás idején átmeneti időre összegyűlhet több cm-nyi hótakaró!

Eleinte mérsékelt légmozgás a valószínűbb, majd délutántól feltámad és erősödik a szél. Este, az északi országrészben viharos, 80-100 km/órát is elérő erősségű széllökésekkel is számolni kell! A délnyugati határvidéken maradhat mérsékeltebb a légmozgás. Éjjel marad az erős, gyakran viharos lökésekkel kísért ÉNy-i szél. Északnyugat felől gyorsan lecsökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. Hajnalra nagyrészt gyengén felhős, derült égbolt valószínű.

Hétvége

 Szombaton a még napközben is viharos lökésekkel kísért ÉNY-i szél ígérkezik a legmeghatározóbbnak időjárási szempontból. Emellett változóan napos időben felhőátvonulások, felhősödések zavarhatják meg a napsütést, illetve elszórtan futó záporok is kialakulhatnak (eső, havas eső).

Vasárnap országszerte mérsékeltebb légmozgás valószínű. Erőteljesebb lehűlés kezdődhet. Hajnalban országosan gyenge vagy mérsékelt fagy valószínű és napközben is +5 fok alatt maradhat a hőmérséklet. Felhős és naposabb területek, időszakok váltakoznak. Elvétve lehet hózápor. Estére ígérkezik tartósabb felhősödés, illetve a nyugati országrészbe gyenge hóesés is.

Lehűlés

Hétfőn hajnalban, reggel többfelé kialakulhat erősebb, -5 fok alatti igazi téli fagy, és helyenként napközben is fagyos maradhat a levegő. Többnyire fagypont köré emelkedik várhatóan a hőmérséklet. Délelőtt lehet több felhő, míg délután több napsütés. Az átmeneti felhősödések mellett itt-ott lehet rövid hószállingózás. A keleti országrészben ismét felerősödhet a szél.

Keddre alapvetően napos idő ígérkezik, de élénk, olykor erős ÉK-i szél fúj és a hajnali mérsékelt, néhol erősebb fagyot követően napközben is többfelé maradhat fagypont alatt a hőmérséklet.

Szerdára hasonlóan napos, valamivel kevésbé szeles és néhány fokkal enyhébb idő körvonalazódik. (Eumet)

Vigyázzunk a legkiszolgáltatottabbakra a hidegben!

Szerző