Kerítésen innen
Emberölések húsvétkor! – Az indulat, ami hála a regnálónak, Húsvétkor is elszabadul
Nem nagy kunszt egykedvű, mérges, bánatos, szinte kizárólag a negatív tartományba tartozó arcokkal találkozni nap, mint nap bárhová megy is az ember. Ez jelenleg Magyarország. Ha egy-egy kirívó mosolygós szempár néz vissza ránk, arról az ugrik be, hogy dinka, vagy külföldi, ami már majdnem migráns és ettől a szótól újra jön a befordulás. Ezt hozta a nyúl is, nincs megállás, dübörög az indulat!
Azt tapossuk, akit tudunk….
Az utcán menve, rádiót, tévét hallgatva-nézve, újságot olvasva, a kollégával, szomszéddal beszélgetve, mindenhonnan árad a gyűlölet. Szinte mindegy, hogy kit, csak valakit lehessen hibáztatni – véletlenül sem az okozóját! – az elbaltázott mindennapokért.
https://varosikurir.hu/fabiny-tamas-veletlenul-se-hivatkozzon-a-keresztenysegre-az-aki-embertarsai-ellen-gyuloletet-szit/
A rendőrség honlapja számolt be arról, hogy április 19-én nagypénteken este egy férfi éppen a füvet nyírta Somogydöröcskén, a Nyugat utcai háza kertjében, amikor az egyik szomszédja odasétált hozzá, és egy szóváltás után úgy megütötte, hogy eltört az arccsontja és az orra is.
Az áldozat ezzel 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Támadóját pedig súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként előállították és kihallgatták a Siófoki Rendőrkapitányságon. Vallomása szerint azért ütött, mert idegesítette a fűnyírás.
Az erőszakvonat tovább dübörög
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra szombaton néhány perccel 22 óra után érkezett bejelentés, amely szerint Budapesten, a XX. kerületi Pázsitos sétányon verekedés van.A perceken belül kiérkező járőrök a feltételezett elkövetőt, a 33 éves budapesti H. Istvánt a helyszínen elfogták és a sérült férfihez mentőt hívtak. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az elfogott férfit előállították, vele szemben az eljárást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le- olvasható ugyancsak a police.hu oldalán.
Meddig még?
Amikor éppen tiszta fővel elgondolkodunk a fenti rövidhír kapcsán, sokatn úgy vélhetik, hogy „ez csak mással történhet meg”. Nincs igazuk, bármelyikünk kerülhet ilyen szituba, bármely szereplő helyébe. A felkorbácsolt indulatok és a félelem, hogy hogy holnap is lesz-e munka, ha kinyitjuk a szánkat nem jó párosítás. Ezt hozhatja ki a legjámborabb honpolgárból is. És mindezt miért? Mert az ország sorsáról döntőknek ez így kényelmes és hasznos. Amíg egymást „gyilkolásszuk”, addig nem foglalkozunk velük.
https://varosikurir.hu/koltai-robert-nem-latom-a-kiutat-varom-azokat-akik-kepesek-tompitani-a-gyuloletet/
Szerző
Friss
- Magyar György: a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból kell(ene) megindítaniuk az eljárást
- ‘Ha a szendókat is beleszámítjuk pár millát spóroltak az adófizetők’ – kommentelték Szijjártó vonatos sztrotiját
- Országimázs Orbániában: a reptéri buszon a ‘ha nem érvényesíti a jegyét, megbüntetjük’ megy angolul, de a ‘miért állunk’ nem…
- Trump Zelenszkijnek: sosem kellett volna elkezdened a háborút, amit bármelyik féleszű tárgyaló már lezárt volna
- ‘Kiszivárgott’ Orbán-beismerés: ‘politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek’
- Ruszin-Szendi Romulusz: katonák, volt rendőrök, nem biztos, hogy olyan golyóállók mint én + Hadházyról
- Bocs, de ennek a 3 csillagjegynek nincsenek jó híreink
- Ha ön Telex-, vagy HVG-olvasó, akkor Orbánék kitiltották a miniszterelnöki évértékelőről – Újabb szavazatminimalizáló demokrácia-pofon
- Az FBI-nak köszönhetően maradt el egy iskolai vérengzés Magyarországon
- A Fidesz-gyalog ‘független’ tündöklése és a regnáló bukása egyenes arányos – Kártékony az agyament szervilitás