Connect with us

Banánköztársaság

Az infláció a felszín. A mély pedig nem hallgat, hanem nagyon is hallható, sőt látható

Megosztás

Az infláció hivatalos adat szerint is túllépte a 10 %-ot, a „maginfláció” 14 %. Innen már nem lehet megállítani, legalábbis belátható időn belül nem. El ne higgyétek, hogy mindez csak a háború miatt van, bár a kormány fizetett „‘elemzői” nap mint nap ezt szajkózzák. Az árak már február 24. előtt is drasztikusan emelkedtek.

Megosztás

Az infláció hivatalos adat szerint is túllépte a 10 %-ot, a „maginfláció” 14 %. Innen már nem lehet megállítani, legalábbis belátható időn belül nem. El ne higgyétek, hogy mindez csak a háború miatt van, bár a kormány fizetett „‘elemzői” nap mint nap ezt szajkózzák. Az árak már február 24. előtt is drasztikusan emelkedtek.

Az inflációt csak részben okozza az orosz-ukrán háború,

nagyrészt annak tudható be, hogy a kormány, félve attól, a később minimálisra zsugorodott esélytől is, hogy elveszíti a választást, biztosra akart menni, ezért két zsákkal öntötte a fedezetlen pénzt a gazdaságba. Homokra épített eldorádót csinált, amely azonban mára összeomlott. Sem a nyugdíjemeléseknek, sem az adókedvezményeknek, sem az árstopnak nincs fedezete.
Az állam a bankópréshez nyúlt, aminek a pénz felhígulása az eredménye.

Mást jelent az infláció

egy fejlett, az EU-ba integrált, több lábon álló szolgáltató-ipari államban, ahol ráadásul közös pénz és közös bank van, egy sor hasonlóan fejlett országgal és együtt lépnek fel, hogy megoldják a problémát. Érvelhetnek itt a baltiak 11-14 %-os inflációjával: ez nyilvánvalóan az ő sajátos helyzetükből (nyersanyag-szegénység, az orosz közelség, a nagyobb fenyegetettség érzése, a háborútól való félelem) fakad, az ellenérv lehet a 6,8 %-os olasz, a 6,7 %-os osztrák, vagy a 6%-os dán, a 6 %-os szlovén és az 5,1 %-os francia infláció. Jó, ezek az országok nem, vagy alig függenek az orosz energiahordozóktól. Hát, a viszonylag alacsony inflációjú Szlovénia 40 %-ban, de Spanyország egyáltalán nem, ott meg 9,8 % az infláció.

Akkor most hogy is van ez? Tényleg a háború az oka az áremelkedésnek?

Nem. Illetve csak részben.

A fő ok a magyar kormány, mint láttuk, hatalmának megőrzáse érdekében végrehajtott, a pénzt két marokkal szóró, felelőtlen, önző és korántsem a nemzet, hanem a saját személyes érdekeit szolgáló, pazarló politikája. A szándékosan (és nem tévedésből) elrontott gazdaságpolitika, amely minden nemzeti érdeket a saját gazdasági-pénzügyi hatalom megtartásának rendelt alá.

A magyar kormány kirekesztette magát a polgári társadalmak alkotta európai a közösségből, és nem is kíván csatlakozni hozzá, sőt, még az korábban elfogadott és elvállalt elveit is elutasítja.

Mindez két okból történik:

  • egyfelől a haláltusáját vívó orosz diktatúrával való (kiismerhetetlen hátterű, de minden jel szerint személyes alapokon nyugvó) vazallusi hűség kényszere miatt.
  • Másfelől a családi-baráti kör mértéket nem ismerő, a kormányfő felemás szocializálódásának is betudható meggazdagodása a érdekében.

Mindehhez hozzájárul a pártelnök-miniszterelnök torzult tudata, a hazai tömegek számára vonzó szerepjátszása és a politikában szükségesnél nagyobb gátlástalansága.

Nem rendítette meg sem az, hogy minden valódi, vagy vélt szövetségesét elvesztette:

az Európai Néppártól a hű barát lengyelekig, hogy bezárt az uniós kassza, hogy szinte minden európai showműsorban vele színesül a hétvége: rajta nevetnek, ő a kontinens torz figurája,- minden bohócban van valami szánalomra méltó, benne alig.

Egyszerre Harlequin és AZ.

Nem elég, hogy ezzel saját honfitársainak megítélését teszi tönkre, hogy európai elvbarátai sorra buknak meg, s hogy nem marad más háttere, csak Európa szélőséges perifériája, lassan a már a mindenhol megvetett utcai csőcselék hordószónokai.

Mindehhez a magyar felsőbbrendűség illúziójának népszerűsítése, a régi dicsőség elvesztésének árvalányhajas műfájdalma és visszaszerzésének huszáros-selymes lódingos színjáréka, kilovagolás az elektromos autók korszakában..

Az infláció a felszín. A mély pedig nem hallgat, hanem nagyon is hallható, sőt látható.

József Attila: Tűz van! (részlet)

„Elég a búzánk, elég a lisztünk,
Hát jobb lesz, hogyha majd a füstből
Az angyalok sütnek kalácsot?
Tűz van
És ti a tüzes tűzben jártok.
Ha engem láttok, bolondot láttok,
Mert én tudom a ti haláltok,
Szemetek elé este állott,
Fületekre a csönd leszállott,
Nem érzitek a faló lángot,
Ó, én tudom a ti haláltok,
Mégis a fületekbe állok
S dühödten, bőgve, konokul,
Reszketve, félve csak kiáltok:
Tűz van! Tűz van! Tűz van!”

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Még jó, hogy méregdrága a gyümölcs, képzeld mekkora lenne a cukorhiány, ha futná befőzésre! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük