Connect with us

Sport

Az Iron Lady Dudás Dániellel edzett Miamiban

Megosztás

Hosszú Katinka kedd este hazatért Miamiból, ahol nem férjével, hanem annak barátjával edzett.

Nem tűnt jó ötletnek a fotózkodás

A huszonnyolc éves Iron Lady edzőpartnere a nála öt évvel fiatalabb Dudás Dániel volt. Katinka férje tudhatott a közös utazásról. A két úszó azért kerülhette a sajtó előtti fotózkodást, mert az utóbbi napok hírei miatt, melyek Hosszú Katinka és Shane Tusup házasságának válságáról szóltak, nem tűnt jó ötletnek.

Az úszósportban egyébként nem ritka, hogy a női úszók férfipartner mellett edzenek, hogy ezzel is fokozzák a teljesítményüket. Emellett Dudás elsősorban azért csatlakozott az Iron Aquaticshoz, hogy Katinka edzésmunkáját segítse, ám ismeretségük ennél régebbi – írja a Bors.

Nem mindenki szerint volt jó ötlet a közös út.

„Tréner nélkül edzőtáborozni olyan, mintha feleség nélkül menne nászútra az ember. Kizárt dolog!”

– fogalmazott Hargitay András korábbi kapitány. Hozzátette, hogy az edző méréseket is végez ilyenkor, illetve a stílus oktatása is a dolga.

Ugyanakkor az edzésre is szüksége van a háromszoros olimpiai bajnoknak, mivel a korábbi tervek szerint január végén külföldi viadalon venne részt, ezért el kell kezdenie az intenzív úszást.

Sós Csaba szövetségi kapitány említette a Blikknek, hogy „nyáron Európa-bajnokság lesz Glasgow-ban, ezért a napokban felhívom Katinkát, beszélek vele a felkészülési terveiről, s megkérdezem, a szövetség miben tudna a segítségére lenni”, ami egyébként nem csupán a jelenlegi helyzetnek szól, hanem szokványos év eleji lépés.

A lap úgy tudja, Hosszú idén is január 2-án akarta megkezdeni itthon az edzéseket, ezen változtathatott a kialakult magánéleti helyzet.

(MNO)

Hosszú Katinka kimondta a boldogító nem-et?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük